Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)

Bél Mátyás (1684-1749)

lett, ahol néhány év alatt kétszáz fölé, a harmincas évekre 400-450 főre nőtt a diáklétszám. Bél Mátyás figyelme Pozsony lelkipásztoraként a líceumra is kiterjedt, rector-utódai még évtizedekig az általa kijelölt úton vezették. Az ő személyes érdeklődése és szellemi energiájának java eközben a tudományos munkálkodás felé fordulhatott. Amellett, hogy egy kisebb, körülhatárolt közösség számára tanári, lelkészi, orvosdoktori teendőket láttak el, a Hungarus öntudattal rendelkező értelmiségiek elsőrendű feladatuknak tekintették, hogy Magyarországot, amelynek középső harmada végre felszabadult a barbár-pogány török uralom alól, a maga teljes kulturális-történelmi örökségével, a természettől kapott adományaival, régóta honos és frissen betelepülő lakosságával, újjászerveződő közigazgatási rendszerével hitelt érdemlően feltárják, pontosan leírják és így a belföldiekkel is, a külföldiekkel is egyaránt megismertessék. Az ország lakóinak körében el kellett oszlatni hol a kishitűséget, hol az alaptalan nagyzolást, az európai tudós világ előtt pedig elemezni tényleges meglévő elmaradásainknak a közelmúlt történetében rejlő okait, de képet festeni kedvező lehetőségeinkről is. Kosáry Domokos hívta fel a figyelmet arra, hogy a Haliéból hazatért Bél Mátyásnak kézenfekvő német mintaképek álltak rendelkezésére műfaji szempontból. Az egyik a korabeli értelemben felfogott irodalomtörténet volt, amely magába foglalta egy-egy nép nyelvének és szinte teljes írásbeli kulturális örökségének történetét. Enciklopédikus műfaj volt tehát, ez is méltó egy polihisztor értelmiségihez. Bél Mátyás 1713-ban készített egy tervezetet, amely latin nyelvű címe szerint „A magyar nyelv történetének két könyvét, eredetéről és kifejlettségéről készül kiadni", de ebből a témakörből végül csak töredékek készültek el. A másik, nem kevesebb sokoldalúságot feltételező összefoglaló tudományszak az államismeret (németül: Staatenkunde) volt, amelyet mint műfajt magyarul országleírás néven szoktunk emlegetni. Hatalmas gyüjtőmedence volt ez, amely a természeti és politikai földrajzot, a helytörténetet, az „államtörténetet", a statisztikát, a leíró gazdaságtant, a néprajzot mind felölelte egy jól körvonalazható cél érdekében. Azért, hogy egységes szempontrendszer alapján a központi állami kormányzat, mellette a helyi hivatali igazgatási szintek számára feltárjon minden hasznosítható adatot az adott ország, illetve annak régiói természeti, topográfiai, népességi, közigazgatási, jogi, gazdálkodási, szokásbeli, történeti stb. viszonyairól. Kimondva vagy kimondatlanul mindenki, aki ilyen gigantikus tudományos vállalkozásba fogott, abban bízott, hogy kormányzati szervek arra fogják használni a felhalmozott, rendszerezett információtömeget, hogy modernizálják tevékenységüket, végső soron megjobbítsák alárendeltjeik életét. De egy vérbeli tudós alkat arra is képes, hogy munkája végzésekor függőben hagyja a közvetlen praktikumot, anélkül is megmarad az a szellemi ambíciója, hogy megalkossa müvét. Bél Mátyás vitathatatlanul ilyen ember volt. 1718-ban levélformában egy leipzigi folyóiratban tárta a nyilvánosság elé első tervezetét a „Notitia Hungáriáé antiquae, mediae et novae" (A régi, a középső és az új Magyarország ismerete) címmel. Eszerint az első két könyv a magyarság és elődei történetét, a harmadik az ország „újkori" politikai, közigazgatási, jogi, 11