Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)
Kozma György: Az első magyar nyelvű hivatásos színjátszási kísérlet Egerben • 163
Ősztűi fogva Tekintetes Nemes Bihar Vármegyében Nagyváradon Játékjait a Nemes Hazafiaknak tellyes meg elégedésekre elő adni igyekezett, igyekezetének jeleit más Nemes Vármegyékben is kivánván elő mutatni, hogy annyival inkább e' Nemes Hazának közönséges Pártfogását, és elő segéllését meg érdemelhesse, és ennél fogva, a Felségtől, a' Tekintetes Királyi Helytartó Tanátstól nyert engedelme mellett Honnyunkbéli Tekintetes Nemes Vármegyéknek óhajtások szerént; ezen Nemes Institutumot újonnan Lábra állithassa - ugyan azért alázatosan kérem a Nemes Tanátsot méltóztasson engemet tudositani, és egyszersmind bizonyossá tenni arról: ha a Nemes Városnak vagyon é ollyas Szinnye, a melyben Nyáron által a Theatrumra készült Játékokat elő adni lehessen, vagy pedig, ollyas Helyet a Tekintetes Földes Uraságtól Nemzeti Játszó Társaságunk Számára kegyes körben vetése által nyerhet é? Hogyha a Nemes Tanáts vele született Hazafmságábol, és Nemzetéhez vonszó igaz szeretetéből, Nemzeti Játszó Társaságunkat kebelébe befogadni tsak kevés ideig is méltóztatik, ne terheltessen engemet voltaképpen bizonyossá tenni, hogy a sokszor emiitett Nemzeti Játszó Társaságot az ide sub-/. [ti. e jelzéssel mellékelt - K. Gy.] rekesztett Kegyelmes Királyi Engedelem mellett, annak idejjében tudniillik még a most bé következő nyári Hónapokban oda által szállitván a Nemes Városnak, és az ottan meg forduló Nemes Publicumnak mulattságára, és Gyönyörködtetésére Nemzeti Játszó Társaságunk Erköltsi Játékait elő adhassa, a midőn óhajtott válaszszát elvárnám Nemzeti Játszó Társaságunkat, és magamat további Hazafiúi szeretetében ajánlanám vagyok, és maradok a Nemes Tanátsnak Nagy Várad 15 a Apr 1800. Kész köteles szolgája Kelemen László a' Magyar Hazai Nemzeti Játszó Társaság Proprietarius Kormányozój a. Post scriptum Minthogy Társaságunk mostantol fogva útra indul, méltóztasson a Nemes Tanáts válaszszát Nagy Váradra Tekintetes Miller Jakabb Urnák, mint a Tekintetes Királyi Helytartó Tanáts által e végre rendeltetett könyvek Censorának, Tekintetes Nemes Bihar Vármegye Assessorának titulálni, aki engemet azonnal tudósítani fog. 170