Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 20. (Eger, 2013)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sztahó Eszter Ildikó: A XIX–XX. századi gyöngyösi nőegyletek felépítése alapszabályaik tükrében • 51

az előzőkben felsoroltak mellett már kifejezetten csak nők számára létesített menház fenntartása, és a korszak igényeinek megfelelően a gyermekvédelem előmozdítása szerepelt az egylet céljai között.50 A Szent Vince Szeretethölgyei Egyesületeinek Gyöngyösi Csoportjának célja „a szegényeknek, főképp a szegény betegeknek, valláskülönbség nélkül való támogatása és testi-lelki gyá- molítása” volt.51 Fontos kiemelni, hogy a támogatottak körének meghatározá­sánál, mindhárom egyesületnél a „ valláskülönbség nélkül ” kritérium szerepelt. A második csoportba sorolható a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége Gyöngyösi Protestáns Nők Szeretet Egylete és a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetsége Gyöngyösi csoportja. Mindkét szövetség céljai között szerepelt a saját felekezetükhöz tartozó szervezeteknek és egyesületeknek az összefogása, új egyletek létesítése, a hit erősítése és terjesztése, valamint kapcsolattartás a hasonló külföldi egyesületekkel. Ilyen vidéki egyletként jött létre mindkét fent nevezett gyöngyösi egyesület. A protestáns egyesület feladata: „A magyar protestáns nőegyesületeket és nőket hazánk, egyházaink és nőink javát szolgáló munkálkodásra tömöríteni, a prot. keresztény világnézet, a protestáns öntudat fejlesztése, a hitélet mélyítése. A protestáns nővédelem minden vonatkozásban, általában hitfelei támogatása, művelése egyesületek által. Politikai, társadalmi, gazdasági kérdések keresztyén megvilágításban való ismertetése a nők ilyen irányú vezetése, nevelése, úgy a politikai, mint társadalmi, gazdasági életben a nemzeti és keresztyén felfogás és szellem terjesztése és erősítése lehetőleg az összes kér. felekezettel együtt­működésben. Külföldi protestáns tényezőkkel és egyesekkel való érintkezés által hazánk és egyházaink helyzetének, kultúrájának ismertetése, s ezáltal javítása, emelése, fejlesztése. ”52 A szövetség nemcsak a protestáns hitűek, hanem minden keresztény felekezet együttműködését szorgalmazta. A Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségének célja: „hogy az összes már meglévő kát. irányú női szövetségek, egyesületek, társulatok, testületek, intézetek és intézmények, egyházközségi női csoportok között teljes önállóságuk épségben tartása mellett állandó kapcsolatot, illetve olyan összekötő szervet létesíteni, mely a magyar kát. női társadalom összefogó, irányító és reprezentatív szerve. ”53 Az egyesület segítséget kívánt nyújtani a katolikus nőegyesületeken kívüli katolikus nők tömörüléséhez helyi egyesületek létesítésével. Fontosnak tartotta, a katolikus Női Ligák Nemzetközi Szövetségéhez való csatlakozás által a külföldi katolikus nőszövetségi központokkal történő érintkezés lehetőségének 50 HML IV-414 3. rsz. 14. A Gyöngyösön 1911. március 5-én módosított alapszabályban leírtak szerint. 51 HML IV-414 4. rsz. 111. 52 HML IV-414 4. rsz. 107. Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége Gyöngyösi Protestáns Nők Szeretet Egylete alapszabályai. 53 HML IV-414 4. rsz. 107. 59

Next

/
Thumbnails
Contents