Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 20. (Eger, 2013)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sztahó Eszter Ildikó: A XIX–XX. századi gyöngyösi nőegyletek felépítése alapszabályaik tükrében • 51
A XIX-XX. századi gyöngyösi nőegyletek felépítése alapszabályaik tükrében A XIX-XX. században élő nők számára a társadalmi nyilvánosság egyik területét az egyesületek jelentették, amelyek reformkorban élték virágkorukat.1 A magyarországi nőegyleti élet is a reformkorban gyökerezett. Az 1860-as évektől előbb Budapesten és a nagyobb városokban, majd az 1870-80-as évektől már a kisebb településeken is sorra alakultak a különböző célú nőegyletek, a jótékonykodó, a nők munkához jutását célul kitűző, illetve a nők művelődésével, oktatásával foglalkozó egyesületek. A nőegylet egy sajátos tér volt a „nőies” magán- és „férfias” közélet között. Egy olyan lehetőség a nők számára, ahol együtt, közösen tevékenykedhettek, jótékony vagy más jellegű rendezvényeket szervezhettek a férfiak beleszólása nélkül. így a nők közéletbe való kilépésének egyik elfogadott módja lett az egyesületek munkájában való közreműködés. Persze sokak számára a nőegylet csak a társas élet egyik újabb formája volt, mások viszont igazi munkának tekintették és sokat dolgoztak benne és érte.2 A nőegyletek olyan társas szerveződések voltak, amelyek elnevezésükben vagy alapvető céljaik között szerepeltették a nőket.3 Bár a nőegyletek megalakulásával túlnyomórészt vagy teljesen nőkből álló szervezetek jöttek létre, önmagában az a tény, hogy a tagok nőneműek, még nem feltétlenül jelentett különbséget a többi egyesülethez képest.4 Az egyleti szabályok alkalmazása, az egylet hivatalos ügyvitele lehetőséget adott a nőknek egy demokratikus intézményrendszer megismeréséhez és működésének gyakorlásához,5 amit az alapszabályok kidolgozása hűen tükrözött. A nők ilyen hatalma már önmagában változást jelentett a régebbi szervezetek működési rendszeréhez képest és ez 1 Pajkossy 1991. 16. 2 Fábri-Borbíró-Szarka 283. 3 Borbíró 188. 4 Fábri-Borbíró-Szarka 283. 5 Fábri-Borbíró-Szarka 286. 51