Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)

TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kárbin Ákos: Lukács László „főfinánc” Eger város „szabottelvű” követe 1896-ban • 137

Európa leghatalmasabb császárának két hada és minden ágyúja egyesült e kapuk alatt. Magyarország már eltiporva hevert, még csak ez a kis vár volt benne az élet, mint a haldokló mellében a szívnek mindinkább maradozó mozgása. Ha ez a vár is leomlik, a magyar nemzetet beírhatja a történelem a holt nemzetek közé, s ma már a Tisza és Duna országában nem a magyar arat, templomainkból idegen ének száll az égbe, és Szent István koronája nem egyéb, mint numerussal ellátott múzeumi ritkaság. De ezen a kis váron megtört a török világhatalma. Ha mesében olvasnánk, hogy kétezer magyar szembe mert szállni kétszázezer törökkel, és hogy a küz­delem a kétszázezer török kudarcával végződött, azt mondanák rá: Szép mese, de sok benne atúlság. Ha az a kétezer ember átadja a várat küzdelem nélkül, senki szemükre nem veti. Ha elmenekülnek a földalatti utakon, senki gyávaságnak nem tartja; s ha Magyarország élete ebben a várban lehel utolsót, senki se mondja, hogy Dobó- éknak harcolniuk kellett volna a vár megmaradásáért. De ők nem adták fel a várat; nem menekültek el a mérföldekre nyúló ala­gutakon, hanem hogy itt tudták az nemzet sorsát, megesküdtek az ostrom előtt, hogy halálig küzdenek mindnyájan - és küzdöttek is. Nincs mása a históriában ennek a küzdelemnek! Voltak hősök, a kik inkább meghaltak, hogysem falaikat átengedjék; volt várkapitány, a ki egy maga állott ki a kapuja elé százezer ember ellen; volt vezér, a ki elkeseredésében a bizonyos halálba rohant az egész hadá­val - de, hogy ilyen kis sereg, ilyen nagy had ellen, az a bátorságnak és stratégiai leleményességnek ennyi erejével, s utoljára az elszántságnak ilyen mártíromság- ba magasztosuló küzdelmével s a csodák fényében tündöklő sikerével állt volna ellen egy ország pusztító veszedelemnek, erre példa nincsen! 1552-ig Eger nevét nem ismeri a világ. 1552-ben egyszerre ragyogó betűk­kel emelkedik Eger neve a világtörténelem horizontjára, s Európa tapsol és uj­jong a példátlan győzelemnek. Az évszázadok óta növekvő török hold itt sápadt el először fényében. A török teijeszkedés itt találta az első sziklagátat, a melyen túl már nem csaphatott s ez időtől fogva mind máig lassú apadás a török hatalom. Van-e magyar, a kinek nem dobban meg a szíve, ha Dobóra és az egri népre gondol? Van-e magyar aki siket marad, amikor arról zendül a szó, hogy az egri vár ormán ott lássuk örökre Dobó ércalakját?! Szobrot akarunk emelni az egri hősöknek, szépet, nagyot, nevükhöz mél­tót. E szoborban benne kell lenni minden magyar család érzésének, minden magyar férfi hálagondolatának, minden magyar nő büszkeségének, benne kell lennie minden magyar gyennek szíve dobbanásának. Mert mindnyájuk büszke­ségei, példaképei, díszei, hősei ők; nemcsak az egrieké - az egész nemzeté. Egy szemernyi rezet kérünk minden magyar családtól, minden magyar férfitól, minden magyar nőtől, minden magyar gyermektől. 165

Next

/
Thumbnails
Contents