Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kárbin Ákos: Lukács László „főfinánc” Eger város „szabottelvű” követe 1896-ban • 137
választások lebonyolítása a törvényhatóságokra tartozott, a kormánynak csak közvetett befolyása volt. A közvetlen végrehajtás és befolyásolás a közgyűlésre, a közgyűlés által választott tisztviselőkre és a képviselőválasztások lebonyolításáért felelős úgynevezett központi választmányra maradt. Ennek hangsúlyozása azért lényeges, mert a dualizmuskori választásokról kialakult kép a közvetlen kormánybefolyásolás szerepét emelte ki és figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az ellenzéki többségű törvényhatóságokban a kormánybefolyásolásnak csak igen korlátozott lehetősége volt.20 Ugyanakkor az is tény, hogy a megye élén a mindenképpen kormánypárti és a kormányok által egyre nagyobb jogkörrel ellátott főispán állott. Az ő erejük abban állt, hogy kiterjedt jogkörük révén a törvényhatóságoknak alárendelt tisztviselők felett is diszponáltak. A főszolgabírók, szolgabírók óriási helyismerettel és a helyi lakosok felett jelentős mindennapi hatalommal rendelkező csoportot alkottak. Őket lehetett a konkrét, helyi befolyásolásra, nevén nevezve korteskedésre felhasználni. Ha a törvényhatóság ellenzéki többségű volt, akkor ezek az emberek már messze nem olyan határozottan hajtották végre az utasításokat. Sőt az is előfordult, hogy hatalmi helyzetüket az ellenzéki jelölt javára használták fel. Elsősorban akkor, ha a kormánypárt, s a főispán sem tartotta oly fontosnak a saját jelölt győzelmét. Ellenzéki többség esetén főispánnak, szolgabírónak mérsékelnie kellett magát, mert bizonyos fokú közéleti elfogadottságra azért szüksége volt.21 A megyék meghatározó szerepét a választásoknál alapvetően megerősítette azon joguk, hogy szerveik hajtották végre évenként a választásra jogosultak összeírását. Egyébként a jogosultságot minden évben felülvizsgálták. Ez módot adott arra, hogy a lehetséges támogatókat becsempésszék a jogosultak közé, illetve a fordított esetre is, vagyis az ellentábor esetleges szavazóinak kizárására. Mivel a választás titkossága szintén lekerült a napirendről, a szavazás nyíltan, élőszóval történt, tudni lehetett a pártszimpátiákat. Magának egy adott választásnak a kiírása után az első lépés a választó- kerületi elit részéről a jelölt kiválasztása volt. A választások növekvő mértékű pártszempontúvá válása során egyre gyakrabban a meglévő pártok központjaival való konzultáció után történt. Ez után kezdődhetett a kampány, amely nagygyűlésekből, a kerületnek röpiratokkal, plakátokkal, s a szimbolikusan igen sokat jelentő, az egyes választók politikai elkötelezettségét mutató választási zászlókkal való ellátásából állt. A választók jelöltjük személyéről a helyi kortesek segítségével tájékozódhattak. Persze a kortes alapvető feladata az volt, hogy tudja kire, és tudja mivel lehet hatni a szavazókra, kezdve a szép szótól az ígérgetésen és a fenyegetéseken át egészen az „egyszerű” megvételig. A jelölt politikai álláspontját nagygyűlési beszéde, kinyomtatott programnyilatkozatán 20 BOROS Zsuzsanna-SZABÓ Dániel 1999. 132. 21 GERŐ András 1988. 107-108. 142
