Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 17. (Eger, 2005)
TANULMÁNYOK - Halász Csilla: Az egri főkáptalan hiteleshelyi tevékenységének utolsó korszaka (1821-1887) • 79
Sajátos megegyezést kötött Sisary Julianna testvérével, akinek tartozott 800 forinttal, s mivel ezt nem tudta megadni, ezért Kak helységben lévő birtokát nővére egyetlen fiának, Komjáthy Károlynak adja, egy kikötéssel: Károly Julianna gondját viseli, míg él, ruhával és élelmiszerrel ellátja. 114 Bodó Mária törvényes maradékainak levelében egy, a Szathmáry családnak eladott birtok teljes árának megfizetését oldanák meg egyesség útján. 115 Inscriptio A négy ilyen típusú oklevél adományozásokat, illetve felajánlásokat tartalmaz. Az okiratok közül csak „inscriptio"-ként megcímzett oklevél egyetlen esetben fordul elő ekkor az egri főkáptalannál, ezt Pázony Elek egyszerű „inscriptio"-]át kérte hitelesíteni, melyben felajánlja Nagy Sámuel ispánjának, hogy 20 esztendeig szolgáljon nála és neki ad egy házhelyes telket élete végéig. „Inscriptionalis bevallásként" jelöli meg birtoka elidegenítésével foglalkozó iratát Kovács János, melyben - iránta jószívű - öccsének adja mikófalvai jószágát 2000 forintért. 117 Kovács Ignácz „insrciptio etfassio "-jában legkisebb, hajadon leányának adja minden ingó és ingatlan vagyonát, hogy édesanyjával együtt öregségükben ápolják, viszont többi lányának 750-750 rénes forint kárpótlást fog fizetni. 118 A negyedik oklevélben Újszászy János „cessio et inscriptio" levelét kívánja érvényesíteni. Ebben leírja, hogy Új szászon lévő birtokait huzamosabb idő óta a báró Orczy família birtokolja, Debreczeny Pált meghatalmazza minden „vagyonának kikeresésére", munkájának eredményessége esetén fizetség gyanánt a perrel kinyerhető újszászi birtokát kapja meg. Tartalmi szempontból ide sorolható egy „cessionalis " levél, melyben egy asszony húgának adja nádudvari kurális telkét haláláig, mivel kifizették tetemes adósságát. 120 Ügyvédvalló levelek A fassiok egyik leggyakoribb formája az ügyvéd-, illetve meghatalmazott megbízásáról szóló oklevelek {litterae procuratoriaé). Ezeket az okiratokat csak egyszerű, néhány soros formában írták le és jegyezték be a jegyzőkönyvekbe. Megjegyzés: a birtok valószínűleg sokkal többet 95 1828. ápr.-Prot.TT:431. 1836. ápr. -Prot. XX:96. 1823. máj. -Prot. TT: 163. 1843. jún. 12. -Prot. XX:478. érhetett. 1835. ápr. -Prot. XX:58. 1831. máj.-Prot. VV:128. 1826. máj. -Prot. TT:365.