Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Besze Tibor: Gyöngyösi urbáriumok; contractusok és conscriptiok tanulságai (XVIII-XIX. század) • 27

Másrészt pedig az, hogy azok a földesurak, akik a városban az úrbérrendezés után szereztek ingatlant, csupán néhány zsellércsalád munkájára számíthattak. Szolgáltatások A földesúr földtulajdonhoz való joga a feudalizmus idején a jobbágyok által nyújtott szolgáltatásokban testesült meg. A három alapvető feudális szolgáltatás a pénz, termény és munkajáradék volt. Belső arányuk koronként változott, aminek mértékét a földesúr határozta meg. Magyarországon Mária Terézia úrbéri rendeletéig a földesúr-jobbágy viszony és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások magánjogi jellegűnek számítottak. Az úrbérrendezéssel az államhatalom beleavatkozott ebbe a viszonyba és központilag szabályozta a földesúri tartozásokat és a jobbágyi haszonvételeket. Lehetőség volt azonban arra, hogy ott, ahol eddig is contractus szerint adóztak, a rendezés irányelveitől eltérő szerződéseket kössenek. Gyöngyösön az úrbéri viszony az 1767. évi rendezés előtt és után egyaránt szabad egyezésen alapult, s ezt szerződésekben rögzítették. Ezekből kiderül, hogy az 1710-es évekig a földesúri tartozásokat nem személyekre, hanem a közösség egészére vetették ki. Az egy összegben megállapított adó mértéke független volt az adózók számától. Forrásaink rendszeresen visszatérő fordulata a következő: „Ha többen, ha kevesebben lennének is". Éppen ezért az oppidum érdeke nem csupán az volt, hogy egyrészt az elvándorlást megakadályozzák, hanem a bevándorlás serkentése is. Elvándorlás esetén ugyanis az egy főre jutó terhek növekedtek, a beköltözésekkel viszont csökkentek. A gyöngyösi jobbágyok a szerződésekben szolgáltatásaik közül első helyen mindig az éves taksát említették. A Rákóczi részen élők a XVIII. század elején 24 magyar forintot adtak ilyen címen uruknak. Más adattal az annualis taksa nagyságáról nem rendelkezünk. Legfontosabb adónemnek a borkilenced számított. Ezt oly módon adták, hogy a szüret után a városból összegyűlt bort telekszám arányában osztották el a földesurak között. A Rákóczi-családnak adózók vallomása szerint: „Kegyelmes úrnak számára ugyan sok ca. 50 vagy 60 köböl bor jut". Ugyanez a forrás említi meg, hogy az Esterházyak és Koháryak is sok telket bírtak a városban és így számukra is nagy mennyiségű dinnyebor járt. Az Orczyak által 1734-ben 57 készített bordézsma lajstrom' már családfőkre lebontva mutatja a termelt bor mennyiségét és a földesúrnak járó tartozást. Megállapíthatjuk, hogy az ezen részen lakó 94 jobbágy közül 76-nak, tehát több mint háromnegyed részüknek volt szőlőbirtoka, s ők összesen 131 köböl dinnyebort adtak uruknak. A paraszti szőlők terjeszkedésével párhuzamosan természetesen nőtt a birtokosoknak fizetett bormennyiség. Borkilencedet minden szőlősgazda köteles volt adni „akár nemes, akár paraszt, akár külső, akár itt lakos ". MOL.UetC 26/16. MOL. P. 518. 339-341. MOL. U et C 89/35. 45