Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)
TANULMÁNYOK - Dr. Csizmadia Andor: Pétervására jogéletéből • 64
már csak akkor szólnak, ha a falu apraja-nagyja előtt is köztudomású, hogy „tetszenek egymásnak". A készülő eljegyzéshez minden esetben kikérik a szülők beleegyezését, mert ők is vallják, hogy „nincs Isten áldása az olyan házasságon, amely a szülők akarata ellenére köttetett". A szülők a beleegyezés megadása előtt kölcsönösen érdeklődnek, hogy a fiúnak, vagy leánynak mennyi a vagyona, „milyen a tisztessége", s végül az sóm közömbös, hogy szeretik-e egymást, mert mint Császár József hatvanötéves gazda mondja: „mindenki ahhoz menjen, akit szeret, mert ha nem szereti az a legény a lányt, akit elvesz, vagy a lány azt a legényt, csak hozzáerőszakolják; olyan ez a házasság, mint a sárgadinnye, ha megcsavarják a szárát, az kénytelen megérni, mert muszáj neki". A legény nevében a szülők mennek el a lányos házhoz megkérni a lány kezét. A legény rendszerint nem megy velük, és a lány sem mutatkozik. A fiú és a lány szülei rövid ideig eleinte közömbös dolgokról beszélgetnek, majd részletesen megvitatják a fiatalok elhatározását, miszerint egymással házasságot akarnak kötni. Az eljegyzési lakomát néhány nap múlva tartják meg a menyasszony szüleinél. A menyasszony rózsás motívumú, sűrű, tömött himzésű jegy kendőt ad át a vőlegénynek, amelyet már titokban hetekkel azelőtt saját kezűleg készített. A vőlegény fehér selyemkendővel viszonozza az ajándékot. A jegyváltást az ajándékba adott kendőkről kendő-váltásnak is nevezik; elmennek az eljegyzésre, a „kendőbe". Lakoma után megjelennek a legények és a leányok, elmondanak néhány verset, majd elkezdődik a „tepsiverés"; nagy zajt csapnak különböző edényekkel a vőlegény és menyasszony tiszteletére. A tepsiverést tánc váltja fel, amely szokás szerint reggelig tart 7 . Az eljegyzés felbontása, vagy az attól való visszalépés néhány évtizeddel ezelőtt még szinte ismeretlen volt. „Akik egyszer jegyet váltottak, azok egymáséi is legyenek" — mondják az öregek. Az utóbbi két évtizedben egyre gyakrabban hallottunk arról, hogy a jegyesek nem mindig követik az öregek szállóigévé lett mondását, és az eljegyzést vagy közös megegyezéssel felbontják, mert úgy érzik, hogy házasságukból nem lenne igazi, boldog házasság, vagy attól az egyik fél alapos okból, sokszor pedig anélkül is visszalép. A pétervásáriak ismerik azt a tételes jogi rendelkezést, amely szerint az a jegyes, aki az eljegyzéstől alapos ok nélkül visszalépett, vagy a másik jegyesnek a visszalépésre alapos okot szolgáltatott, a másik jegyesnek és rokonainak a kötendő házasság céljából tett kiadások erejéig kártérítéssel tartozik és köteles azt, amit neki a másik jegyes, vagy annak rokona a kötendő házasság okából ajándékozott, vagy az eljegyzés jeléül adott, természetesen visszaadni vagy ha ennek helye nem lehet, értékét gazdagodása erejéig megtéríteni. (Ht. 3. §. A népi felfogás szerint az előbbiekben említett tételesjogi rendelkezés csak akkor kerül alkalmazásba, ha a menyasszony a vétkes fél. Ezt azzal indokolják, hogy a vőlegény legalább anyagi kártérítést kapjon, „ha már csúffá is tették". Ha a vőlegény a vétkes fél, ritkán gondolnak vagyoni kártérítésre, mert a „legnagyobb kárt" — t. i. csökken a menyasszony férjhezmenési lehetősége — mint mondják, úgysem lehet megtéríteni. A jegyajándékot mindkét esetben kölcsönösen visszaküldik, ezáltal is jelezve az eljegyzés felbontását. A lakodalmat a jegyváltás után általában hat hónap múlva tartják meg, régebben a szombati napon, újabban hétfőn. A „lakzit" a menyasszony kikérése, menyasszony-búcsúztatás előzi meg. A lakodalom előtti este elmegy a vőlegény násznagya, vagy ahogy Pétervásárán nevezik, „szószólója" a lányos házhoz, hogy kikérje a mennyasszonyt, és elvigye a menyasszony ágyát. 72
