Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)

TANULMÁNYOK - Dr. Csizmadia Andor: Pétervására jogéletéből • 64

a vevő kifizeti a vételárat. A foglaló, kötbér és bánatpénz jogfogalmi megkülönböztetését nem ismerik, megállapodásaiknál csak a foglaló bír jelentőséggel. Az eladó mielőtt ingatlanát vételre felkínálja, megindokolja, mi indította arra, hogy ingatlanát ,,áruba bocsássa". A vevő türelmesen végighallgatja az eladót, majd ő is megindokolja, miért szeretné a földet megvenni. Rendszerint közli azt is, hogy bár pénze nincs, de valahol esetleg kap kölcsönt, és akkor létrehozhatják a szerződést. A vevő egy kis „furfanggal" igyekszik olyan helyzetet teremteni, amelyből arra lehet következtetni, hogy „nincs nagyon az üzlet után", még nem biztos, hogy megveszi az ingatlant, mert sok feltételtől függ a vétele. Az eladó esetleges szorult anyagi helyzetét szeretné a maga javára teljes egészében kihaszná,ni, aki viszont titkolva megszorultságát „furfanggal" igyekszik félrevezetni a vevőt mondván; „ha te nem veszed meg, megveszi más". Ilyen előzmények után az eladó is közli a vételárra vonatkozó ajánlatát a vevővel, aki mindig sokalja az eladó által megszabott vételárat, még akkor is, ha az valójában alacsony. Kerülni igyekszik annak látszatát, mintha ki akarná használni az eladó szorult anyagi helyzetét, hanem csupán csak azt mutatja, hogy nem nagyon tetszik neki a vétel. Lassan-lassan aztán elkezdődik az alkuzozás, amely sokszor megszakításokkal napokig, sőt hetekig is eltart. Végül is megegyeznek, az eladó foglalót kap, és a kocsmában megisszák az áldomást. Enélkül nem történhet vétel. Ha a vételről okiratot akarnak készíttetni, akkor ennek foganatosítása rendszerint csak az áldomás után, esetleg a vételár teljes kifizetése után történik. A vevő sietni szokott a vételár kifizetésével, különösen, ha nem bízott meg az eladóban, vagy nem ismeri őt közelebbről. Lehetséges, hogy valaki jobb ajánlatot tesz az eladónak, és ha ez nem „becsületes ember", felmentve érzi magát a régi adásvételi szerződés megtartása alól, és az új vevőnek juttatja az ingatlant. Ha azonban a vevő az egész vételárat azonnal kifizeti, ezzel felhívja a jelenlevők figyelmét arra, hogy megvette az ingatlant, és az eladó a közmegvetés kockázata nélkül már nem tud menekülni adott szava alól. A pétervásári ember az adásvételi szerződéseknél a mondott okoknál fogva szükségesnek tartja, hogy a megállapodást mások jelenlétében kösse meg, mert ha stükséges, a jelenlevők tanúként bizonyítják a szerződés létrejöttét. A pétervásáriak íratlan szabálynak tartják, hogy adás-vételi jogügyleteknél az eladón és a vevőn kívül az alkudozásba más ne avatkozzon bele, mert ez „nem tisztességes eljárás". E szabály alól csak két kivételt ismernek: a vásári adásvételt és az állatvételt. A nevezett jogügyleteknél megengedett az, hogy alkudozás közben mások esetleg kedvezőbb ajánlatot tehetnek, mint az, aki kezdetben az alkudozáshoz fogott. Különösen vásári állatvételeknél gyakran megtörténik, hogy az eladó, aki lovát, szarvasmarháját akarja a vásárban eladni, még otthon megkéri egyik ismerősét, vagy rokonát, hogy ha alkudoznak a jószágra, lépjen közbe és tegyen nagyobb ajánlatot, és így a vevőt szorítsa a magasabb ajánlat elfogadására, illetve a nagyobb vételár kifizetésére. Sokszor ez sikerül is, a vevő „beugrik", és nagyobb árat fizet az állatért, mint amit az valójában megér. Az ilyen „beugratott vevő" otthon legtöbbször rájön, hogy a lovat, tehenet drágábban vásárolta; ráfogja tehát a lóra, hogy csökönyös, nem megy a szekérben, nem indít, a szekeret és az ekét nem húzza stb. Pert indít az első ellen, azután mindkét fél a saját álláspontjának igazolására bejelenti a tanúkat. 69