Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)
TANULMÁNYOK - Dr. Bohony Nándor: Földművelés és állattartás Egerben és az Eger-völgy falvaiban az 1828. évi országos összeírás tükrében • 42
Minthogy az összeírás alapján kiszámítható terméshozamok nem túlságosan magasak, joggal merül föl a kérdés, hogy helységeinkben vajon mennyire volt kifizetődő a szántóföldi gazdálkodás. A válaszhoz elsőként is a fent kimutatott terméshozam pénzbeli értékét kellett kiszámítanunk, amelyet az egri vásár jegyzőkönyvek segítségével a korábbi munkánkban 17 már ismertetett módon végeztünk el. Az egyes helységekben előállított termelési érték a következőképp alakult: Az egész vetésterületre, illetve az 1 hektárra eső termelési érték Felnémet Felsőtárkány Füzesabony Maklár Nagytálya Szarvaskő Összesen: A 27 083,83 forintos termelési érték közel 40 %-át így tehát Füzesabonyban, több mint negyedét pedig Makiáron, vagyis a legnagyobb szántóterülettel rendelkező helységekben állították elő. Ha viszont csak az 1 hektárra eső termelési értéket vesszük szemügyre, a fenti sorrend azonnal megváltozik. Az első helyet ez esetben ui. Maklár foglalja el, a másodikat Nagytálya, Füzesabony pedig az utolsó előtti helyre esik vissza. Az ossz-termelési értéket eszerint a vetésterület nagysága, az 1 hektárra eső értéket viszont az egységnyi területen előállított szemhozam, illetőleg az egységnyi területen a megtermelt gabona piaci ára határozta meg. A fent kimutatott 27 083,83 forintos össztermelési értéket a forrásunk segítségével elvégzett számítások szerint 9645,63 forintos előállítási költség terhelte. E termelési költség nagysága, miként ez az alábbi kimutatásból egyértelműen tűnik ki, erősen változott az egyes helységekben: Összes termelési költség forintban a termelési érték %-ában Felnémet Felsőtárkány Füzesabony Maklár Nagytálya Szarvaskő Összesen: így az előállítási költség, már amennyiben egyáltalán készpénz-kiadással járt, a megtermelt érték 35,6 %-át, vagyis több mint egyharmadát vitte el. Ft % Ft % 2 776,85 10,2 14,29 17,8 3 286,34 12,1 14,13 17,6 10.664,03 39,4 11,58 14,4 7 388,87 27,3 15,90 19,9 2 478,89 9,2 14,66 18,2 488,85 1,9 9,89 12,1 27 083,83 100,0 80,45 100,0 741,41 26,7 870,81 26,5 4728,15 44,3 2297,24 33,1 822,51 33,2 185,51 37,9 9645,63 35,6 49