Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 11. (Eger, 1983)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Sebestény Sándor: A monarchista közös hadsereg tisztikarának fellépései az erősödő magyar nemzeti törekvésekkel szemben 1878 és 1880 között • 143

A monarchista közös hadsereg tisztikarának fellépései az erősödő magyar nemzeti törekvésekkel szemben 1878 és 1880 között Az 1867-es kiegyezés talaján fogant hadügyi rendelkezések abszolút jogkört biztosítottak az uralkodó számára a hadsereget illetően: így az 1867. XII. te. 11. §-a értelmében minden ügy, amely ,,a hadsereg egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, őfelsége által intézendő", mely egyben megszabta a közös hadsereg német vezényleti nyelvének használatát is. Ugyanakkor lehetőség nyílt „magyar hadsereg" felállítására is, mely „mint az összes hadsereg kiegészítő része"

1 a formális paritás elvét volt hivatva bizonyítani. A honvédség legfőbb hatósági jogkörét a magyar honvédelmi miniszternek meg kellett osztania a honvédség főparancsnokával, akinek kinevezését az uralkodó magának tartotta fenn. A magyar ezredek csak gyalogsági és lovassági egységekkel rendelkeztek, a modern hadsereg számára elengedhetetlen tüzérségi és műszaki csapatok hiányoztak kötelékeiből. Ezen egységekkel a magyar honvédelmi miniszter közvetlenül nem rendelkezhetett, csak a honvédség főparancsnokának közvetítésével fordulhatott a honvédhatóságokhoz. Az 1868-as véderőtörvény értelmében Magyarország népességének arányában 330 ezer katonát volt köteles kiállítani a közös hadsereg számára, s csak az újoncjutalékon felüli hadkötelesek voltak a honvédségbe besorozhatok. Állandó vita tárgya volt viszont a hadseregek fenntartási költségeinek és az újonclétszám kiállításának biztosítása, az utóbbit tízévenként kellett a magyar parlamentnek megszavaznia. Nem meglepő, hogy e hadseregszervezési gyakorlat alpján kialakított közös hadseregbeli egységek tisztikara mennyire semmibevette a magyar nemzeti érdekeket és érzelmeket, s nemzetek feletti pózban tetszelegve ellenszenvét minduntalan kimutatta. Ennek egyik esete volt az ún. győri Hechtl-ügy.

2 1878. november 20-án Hechtl Erigyes győri lakos kocsijával háza előtt állott, amikor báró Boemelberg közös hadseregbeli kapitány Kvapil Antal hadnagytársával és két huszárral a gyalogúton haladt, s az útjukban álló kocsi tulajdonosával éles szóváltásba keveredett. Ugyanis Hechtl kocsiját a tiszt a huszárokkal el akarta tolatni az útból, ahelyett, hogy kikerülte volna. S a szólni merészelő idős emberre Boemelberg kapitány 4—5 kardcsapást mért. A súlyos sebekbe 1879. április 14-én Hechlt Erigyes belehalt. Az ügy kivizsgálására a soproni 44. dandár hadbírósága volt az illetékes: 1879. április 18-án hozott ítéletében azonban „büntetlennek" mondta ki a tisztet, hivatkozva a katonai törvénykönyv 114. §-a d. pontjára, miszerint, ha egy „tiszti ranggal felruházott egyén, midőn mások előtt becsületében megtámadtatik" fegyverét is használhatja, ha célját „máskép el nem érheti". Az ítélet annyira felháborító volt, hogy azzal még a hadbíró sem értett egyet, ezért a főtörvényszék megváltoztatta annyiban, hogy elmarasztalta a 143