Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)

TANULMÁNYOK - Szakály Ferenc: A gyöngyösi ispotály-per 1667—1678-ban (Adatok a „törökösség” fogalmának értelmezéséhez) • 5

delem részére esett, a reformátusok engedélyt kértek és kaptak tőle az építkezés megindításához. Nagy szó volt ez akkortájt, hiszen Rákóczi — anyjával, Báthori Zsófiával, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegyével együtt — 1661-ben áttért (illetve az eredetileg katolikus vallású özvegy fejedelemasszony esetében: visszatért) a katolikus vallásra. Báthori Zsófia még rekatolizált főúrtársai közül is kitűnt vallási türelmetlenségével; birtokairól igyekezett kiűzni a református prédikátorokat, s ahol ez nem sikerült, megfosztotta őket jövedelmeiktől.

14 A személyes indulatai szerint toleránsabb, de anyja erős befolyása alatt álló ifjú, alkalmasint úgy vélte, hogy ífz ispotályépítés a gyöngyösi katolikusok helyeslésével történik. A katolikusok azonban, élükön a város vezetőségével, siettek felvilágosítani őt, hogy a dolog — ki tudja, miért — egyáltalán nincsen ínyükre. Addig írogattak neki, addig tüzelték, míg Rákóczi nem utasította katolikus jobbágyait, hogy semmisítsék meg az épületet.

15 A megkárosult gyöngyösi kálvinisták először a területileg illetékes török hatósághoz, a hatvani béghez futottak, hírt adni sérelmeikről. Maczó Bálint füleki végvári katona, ekkortájt a hatvani törökök rabja éppen ,,odben volt az hatvani temleczben, melly az bék háza előtt lábon állott". Az álmos török kisvárosban, úgy látszik minden idegen élénk érdeklődést keltett, s a tömlöcbéliek oldalát is nagyon fúrta a kíváncsiság, hogy kik légyenek és mit akarhatnak az újonnan érkezettek. Okét egyik kint járó társuk, Gedei Géci „postarab" informálta, „kinek (az érkezettek) azt mondták, hogy az fejedelem engedelmébül építet néminemű ispitállyokat az cálvinistáknak rontották el a pápisták, azvéget jöttek be, mivel az hatvani bék megh akarja őket bitangolni" .

u A kálvinisták tehát ekkor nem annyira panaszkodni, nem jogorvoslatot keresni, hanem védekezni mentek Hatvanba; attól való féltükben, hogy még majd őket büntetik ispotályuk pusztulása miatt. A kárvallottat büntetni egyáltalán nem volt idegen a török „jogszolgáltatási" gyakorlattól. Gondoljunk csak arra, hogy a balesetet szenvedettek után is családjuknak vagy lakóhelyüknek kellett letenniük a vérdíjat és más illetékeket. Valamivel később, 1667. augusztus 10. körül, a kálvinisták küldöttséget menesztettek a környék legmagasabb török közigazgatási-katonai méltóságához, az egri pasához is. Bár útjukat igyekeztek a legszigorúbban titokban tartani, a küldöttek, balszerencséjükre, hazatértükben belebotlottak Nadlányi István gyöngyösi jobbágyba. Nadlányi, „mivel mesterember, Ludason szokott vetetni Csékmány Gergellyel esztendőnkint táplálására valót, holot mikor elvégzetté volna búzájának aratását, ugyan Csékmány Gergellyel indult Egerben, hogy ot kikövesse az ludasi török urtul, hogy migh az többi elvéghzik az aratást, had készícze el gabonáját, azmint hogy ki is nyerte az töröktül", A két kérelmező „uttyában Eger és Pázmány közöt előtanálván az gyöngyösi cálvinisták közöl Barbélly Mihályt, Nádudvari Jánost és Rimaszombathi Szabó Andrást, kérdette őket, hol voltak volna". Az utóbbiak szemmel láthatólag nem nagyon örültek a találkozásnak, „ijettekben szólni sem tuttak, ugyan változót az szinek, hanem nagy sokára kérdik ezen fátenstül [tanútól], hová menne, ez ászt felelte, hogy Egerben az megmondot dolga végett". E csikorgó „társalgás" után mindkét fél ment a maga útjára; Nadlányi Csékmánnyal éppen kapuzárás előtt érkezett be Egerbe, s ott „ment az kiszíry [jászkíséri] török úrhoz szállásra". Beszélgetés közben csakhamar kiderült, hogy ugyanott „voltának szálláson az meghmondot cálvinista emberek is, ki megh ismervén [megtudván], ezen fátens tudakoszta azon török ur szolgáitul, mért jártának légyen idebé azok az felül emlitet 7