Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)
TANULMÁNYOK - Szakály Ferenc: A gyöngyösi ispotály-per 1667—1678-ban (Adatok a „törökösség” fogalmának értelmezéséhez) • 5
A langyos vármegyei állásfoglalás igazi oka ezúttal azonban alighanem még egy szinttel fentebb keresendő. Az 1664-es vasvári Habsburg-török békekötés után vagyunk, amelyet a magyar társadalom jelentős része mélységes elégedetlenséggel és elkeseredettséggel vett tudomásul. A királyi Magyarország több részén Habsburg-ellenes szervezkedés indult, amely 1666-ban már eljutott a töröknek meghódolás gondolatáig is. Wesselényi Ferenc és társai, akik 1666-ban erről titkos tárgyalásokat indítottak a portán, abból — a ma már persze tudjuk: helytelen — elképzelésből indultak ki, hogy ha már a Habsburgok fegyverrel nem védik meg az országot a török előrenyomulástól, jobb meghódolni, s adófizetés árán is megvásárolni a békességet a szultántól. Különösen erős volt a forrongás Kelet-Magyarország tizenhárom vármegyéjében, ahol az általános politikai elégedetlenséget erőteljesen színezték a vallási sérelmek is. E vármegyék hangadója a zömében protestáns köznemesség volt, amely érthető ingerültséggel figyelte az udvar ellenreformációs lépéseit, s amelyet 1661 óta állandó izgalomban tartottak Báthori Zsófia vakbuzgó és erőszakos térítési törekvései. Aligha véletlen, hogy az 1670-es rendi felkelés tömegbázisát és vezérkarát jórészt éppen e megyék adták. 60 Heves-Külső-Szolnok vármegye — bár ekkor már egészében a hódoltságban feküdt — általában e tizenhárom vármegye állásfoglalásához igazodott. Érthető tehát, hogy 1668-ban, amikor az ispotály-ügy elébe került, a vármegyei magistrátusnak a legkevésbé sem állott érdekében, hogy éppen egy felekezeti ügyben, éppen a jogaikban egyébként is sértett kálvinisták ellen, éppen egy törökösségi pert indítson. Még kevésbé az, hogy ezzel éppen a gyűlölt Báthori Zsófia fiának protestáns-ellenes akcióit pártolja. Ugyanakkor viszont Rákóczival sem volt célszerű ujjat húznia, hiszen a Habsburg-ellenes szervezkedés vezetői éppen tőle várták, hogy nagykorúsítása után fékezi anyja ellenreformációs akcióit, s ezzel elősegíti a katolikus és protestáns ellenzék megbékélését (ami később, felemás formában, be is következett). A szükség fokozott tapintatot parancsolt Ibrahim egri pasával szemben is; akik bele voltak avatva a szervezkedés titkaiba, jól tudták, hogy többek közt éppen ő közvetít a porta és az ,,interessátusok" között. 61 Ha a gyöngyösi kálvinista nemesek nem is értesültek a szervezkedés titkos belső ügyeiről és a törökökkel folytatott tárgyalásokról — bár az egri pasával való összeköttetésről éppen a fülükbe juthatott valami kósza hír — nyilván jól érzékelték a megváltozott légkört, s ez bátorította fel őket rá, hogy az egri dívánhoz forduljanak. Ha a gyöngyösi kálvinisták néhány esztendővel később merészkednek ilyen lépésre, alighanem rajtavesztenek. Legalábbis ezt sejteti Miskey Istvánnak — az 1667/68. évi gyöngyösi főbírónak és a katolikusok-egri szószólójának — törökösségi ügye, amely 1673 és 1676 között tartotta izgalomban HevesKülső-Szolnok vármegye nemességét, s amely híven tükrözi, mennyit változott a vármegye felfogása. Természetesen ismét csak nem függetlenül a köztörténeti változásoktól. A Habsburg-ellenes szervezkedés s fegyveres megmozdulás 1670-ben néhány nap alatt összeomlott, a vezetőket Bécsújhelyen kivégezték, I. Rákóczi Ferenc anyja ellenreformációs érdemeiért és hatalmas váltságdíjon megmenekült a felelősségre vonástól. A köznemesi vezetők java része Erdélybe menekült, s — a redukció nyomán elbocsátott végvári katonákkal összefogva — 1672-ben megkezdte támadásait a Habsburg-uralom fegyveres megtörésére. Az engedetlenkedő kelet-magyarországi vármegyék pedig fejet hajtottak az uralkodónak
