Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)
TANULMÁNYOK - Szakály Ferenc: A gyöngyösi ispotály-per 1667—1678-ban (Adatok a „törökösség” fogalmának értelmezéséhez) • 5
tionis demolliti ipsorum xenodochii dominó Francisco Rákóczi scribendum") 54 . A kérdés újbóli felvetéséhez nyilván mind a vármegye, mind pedig a gyöngyösi helvét község az 1669 áprilisi sárospataki egyezségből merített bátorságot és reménységet, amely Rákóczi és a környékbeli protestáns nemesség ellentéteit volt hivatva — a tervezett Habsburg-ellenes felkelés érdekében — elsimítani. Úgy tűnik azonban, sem ez, sem más közbenjárás nem vezetett eredményre; a gyöngyösi református ispotály nem épült újjá többé, sőt a kálvinisták kára sem térült meg. Lerombolása után 16 esztendővel, 1683-ban ugyanis még mindig szőnyegen forgott a kártérítés ügye. A gyöngyösi katolikusok és reformátusok közti 1683. márciusi rimaszombati tárgyalásokon — Heves-KülsőSzolnok megye ekkortájt az evangélikus vallású Thököly Imre országrészéhez tartozott, ami nagyot lendített a gyöngyösi kálvinisták ügyén — a fogott bírák így döntöttek: „Itt is azért látván az catholicusoknak az törvény ellen való és nyughatatlan elmébül származót cselekedeket, ezaránt is deliberáltatott [határoztatott] meghedgyező tecczésükbül minékünk, convocátus [egybehívott] catholicus és evangélicus bíráknak, hogy az catholicusok az evangélicusoknak az ispitály elrontássábul emergált [keletkezett] károknak hason felét in paratam pecuniam refundállyák sine omni tergiversatione [minden maguk vonogatása nélkül készpénzben térítsék meg]. És ha ismét újobban az gyöngyösi evangélicusok az ispitályt meg akarják építeni, ratione fundi supplicálhatnak [a telek ügyében kérvényezhetnek] kegyelmes uruknak eő nagyságának [Thökölynek]". 55 Mindeközben a Lorántffy Zsuzsanna által ispotály-fenntartás céljaira adományozott Fajzat puszta jövedelmeit a protestánsok esküdt ellenségei, a Gyöngyösön 1634-től működő és ott iskolát fenntartó jezsuiták élvezték. 56 Még egyszer visszatérve kiindulópontunkhoz, az Egerben lezajlott gyöngyösi ispotály-perhez: ott — a már sokszor emlegetett Joó Mihály HevesKülső-Szolnok vármegyei gyöngyösi szolgabíró mellett — egy volt szolgabíró (Nádudvari János Joó elődje volt e tisztségben) és legkevesebb két hódolt vármegyei esküdt (Kozári György és Szabó Pál) képviselte a kálvinisták ügyét. 57 Olyan férfiak tehát, akiknek mintegy hivatali kötelességük volt a magyar érdekek hódoltsági védelme, az azokat veszélyeztető törekvések és kísérletek szemmel tartása és üldözése. 58 Ha 1667 nyarán éppen ők fordultak a török hatóságokhoz — vállalva ezzel a törökösség bűnébe esés ódiumát is —, tettük másnak, mint a magyar hatóságok iránti bizalmatlanság kinyilatkoztatásának aligha minősíthető. Az ő eljárásukat persze magyarázza, hogy korábban számtalanszor meg kellett tapasztalniuk, hogy éppen vallási vagy vallással is összefüggő városi ügyben remélhetnek a legkevésbé hathatós segítséget a magyar hatóságoktól. Annál furcsább az — az ilyfajta eseteknél szokatlan — türelem és megértés, amelyet Heves-Külső-Szolnok vármegye magistrátusa ebben az ügyben a kálvinistákkal szemben tanúsított. Igaz, a Füleken székelő tisztikarnak magának is megvolt a maga saját felekezeti gondja-baja, ami vallási ügyekben alattvalóival szemben is nagyobb megértésre hangolhatta. E vármegye főispáni tisztét rendre az egri püspökök töltötték be, akik, vérmérsékletüktől függően, a legkülönbözőbb eszközökkel igyekeztek előmozdítani az effektív vármegyei irányítás — az alispáni és szolgabírói tisztek — katolikus kézre adását. 59 E törekvésük nem arathatott tetszést egy zömében protestáns birtokos nemességű megyében, s úgy tűnik, nemigen támogatták a katolikus köznemesek sem, hiszen nekik sem állott érdekükben a főispánnak belső ügyeikbe ily nagy befolyást engedni. 18
