Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)
TANULMÁNYOK - Sugár István: Az egri püspökség és káptalan középkori vizafogó szegyéi a Tiszán • 5
A földesúr a vizafogó faanyagának költsége mellett fedezte a hálók és hajók (csónakok) költségét is. A szegyemester 3 forintot kapott — szokás szerint, — és ha bőven volt, egy őzet is. A szegye halzsákmányát két egyenlő részre osztották: az egyik fele a földesúré, a másik pedig a kürti lakosoké volt. 168 Mint már tudjuk, az egri püspökség kürti szegyéjénél 50-50 darab kősóval megvámolták az átengedett máramarosi sószállító hajókat. 1551-ben azonban az egri vár gazdasági ügyeinek intézője már kételkedett a behajtott sómennyiség 50-50 százalékos megosztási arányában, s azt a falun kívüli szomszédok bizonyságától tette függővé. 169 Egy datálatlan kürti urbárium a XVI. század második feléből érdekes változásokról nyújt tájékoztatást. Eszerint az officiális biztosított kendert a hálók kötéséhez szükséges zsinór készítéséhez, valamint fedezte a vizafogó faanyagának költségeit. Rendkívül érdekes az a változás, ami a halak elosztási arányában megmutatkozott ekkor. Eszerint a szegyében hálóval fogott halak egyharmadát a kürtiek kapták meg, ellenben a szegye alatt (,,infra zegye") szigonnyal elejtett zsákmányból kétharmad részarányban részesedtek. Ekkor tehát az egri vár a kürti vizafogónál elejtett halakból kétharmad részt kapott a hálóval fogott halakból, s egyharmadot a szigonnyal átdöfött vizákból és tokokból. 170 A zsákmányhányad javát az egri vár konyháján feldolgozták, a fölösleget pedig eladták. A várszámadás adatai arra mutatnak, hogy a vizák zöme fogyasztásra került. Például 1550-155l-ben Tiszanánáról csak 69 darab pontyot adtak el. A Kürtről fennmaradt 1552. évi elszámolás szerint az egri várnak 23 tok és 1 viza jutott, s ebből 6 tokot bocsátottak áruba. Egy-egy tok átlagosan 1 forint 45 dénárért kelt el, — ugyanakkor a ponty darabjáért csupán l-l dénárt, a nagyobb csukáért 3, a kisebbért pedig 2 dénárt kaptak. 171 Az egri káptalan tiszai szegyéire a XVI. században csak nagyon szerény levéltári forrás vonatkozik, s így csak vázlatos képet nyerhetünk róluk. A Szent János Könyv őrizte meg számunkra az 1569-1571. közötti évekből Ároktő és (Tisza) Palkonya urbáriumait, s azokban a vizafogókra vonatkozó adatokat. Az ároktői jobbágyok kötelessége volt a Tiszán a „zegie" elkészítése, de a faanyagot földesuruk vásárolta meg erre a célra, a helyszínre való szállítás azonban az ároktőiek feladatát képezte. A fogott viza, tok és „kecsehe" egyharmad része a káptalant illette, melyet az ároktőieknek kellett Egerbe szállítaniok. Lehetőségként említi az urbárium, hogy a földesurat illető halharmad árát pénzben is megfizethették. A halat Egerbe szállító ároktői kocsis annyi dénárt kapott, ahány részre a zsakmányharmadot a káptalan tagjai között felosztották. A dékánt illető hányad után 2 dénár volt fizetendő. 172 A nagy középkori múlttal rendelkező palkonyai „zegie" -hez szükséges faanyagnak a helyszínre való szállítása a jobbágyok kötelezettsége volt. Nem említi az urbárium a fa árát, de az ároktői és más analógiák alapján azt bizonyára az egri káptalan fedezte. A vizafogó felállításával is hasonló volt a helyzet. A viza -és tokzsákmányt a dékán házához Egerbe kellett a palkonyaiaknak szállítaniuk. Kimaradt a szövegből, hogy a kifogott halmennyiség hányadrésze illette meg az egri káptalant, mint földesurat, — bizonyára azonban harmadot kellett adniok a palkonyaiaknak. 28
