Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

KÖZLEMÉNYEK - Müller János: Kolerajárvány és parasztlázadás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1831-ben • 108

egyes helységek elöljárói, illetve a plébános adhatták ki, aláírásukkal és pecsétjükkel megerősítve. Egyidejűleg az egyes városok és falvak elzárására őrségek felállítását rendelték el, melynek tagjai, katonaság hiányában, társadalmi jogállásra való tekintet nélkül, a civil lakosság köréből kerültek ki, s vasvillákkal voltak felfegyverezve. A közgyűlés minden járás területére állandó bizottságot állított fel, a megyét 35 kerületre osztotta, s minden kerületbe a járvány megfékezésére kiadott rendeletek foganatosítása céljából, szolgabírói hatalommal és pandúros kísérettel egy-egy egészségügyi biztost küldött ki. A biztosok feladatához a kolerás megbetegedések felkutatása, az orvosi ellátás biztosítása, valamint az esetekről az alispán számára történő jelentéstétel tartozott. Jelentésükben a megbetegedett személyekre vonatkozóan elő kellett adniuk, hogy az hol járt, kivel, illetve kikkel érintkezett és milyen stádiumban van a betegsége. Minden faluban a megbetegedettek számára "kórházat" jelöltek ki, a fertőzötteket odaszállították, házát pedig őrizet alá vették. Mindezentúl a biztosok a melléjük rendelt orvossal együtt a felügyeletük alá tartozó területről kötelesek voltak naplót vezetni, s azt 10 naponként az alispáni hivatalhoz kellett megküldjék. A naplóban a betegek nevéről, gyógyulásuk illetve elhalálozásuk idejéről, a számukra előírt gyógyszerekről kellett elszámolniuk. A megyében a járvány kitörésekor összesen 25 diplomás orvos volt. A közgyűlés így a vármegye területén fekvő helységeket közöttük osztotta fel, minek következtében egy orvos gondviselése alá 10 település került. Azokban a községekben, vagy falvakban, ahol szakképzett orvos nem volt, a gyógyítást a borbélyok és javasasszonyok feladatává tették.

22 Mondani sem kell, hogy az így felvonultatott egészségügyi szervezet elégtelen volt a kór leküzdésére. Fokozta azonban a nehézségeket, hogy az orvosok a betegségnek sem kórokozóját, sem mibenlétét, sem természetét, sem lefolyását nem ismerték, így teljesen tanácstalanok lévén, rendeleteik úgyszólván naponként változtak. Mindennapos dolog, általános jelenség volt, hogy egy ember többféle gyógyszert is hordott magánál, kámfort, fenyőmagot, fokhagymát, fehórgyömbért, fodormenthát, klórmeszet stb., többnyire azokat, amiket korábban a pestisjárvány idején használtak. Az sem segített a bajon, hogy a feltételezett orvoslási módot minden faluban nyomtatványokon függesztették ki. Egy Leo nevű varsói orvos levele alapján, abban a tévhitben élt a világ, hogy a kolerának a "magisterium bismuthi" vagyis a bismutpor a legjobb ellenszere. Ennek felhasználásában Lehoczky kassai seborvos a legbuzgóbbnak bizonyult, amikoris preventív eljárásként egészséges gyermekeknek adta be, akik a túlzott mennyiségtől meghaltak.

23 A kassai eset országos felháborodást váltott ki, s a parasztok méregre gyanakodván, megtagadni kezdték a bizmut bevételét, sőt az az álhír terjedt el közöttük, hogy "az urak és a papok, meg az orvosok mind meg akarják a szegény embereket méreggel etetni, s egy lábig elveszíteni, azért minden orvosságban méreg van, és már a kutak is meg vannak az urak által méreggel vesztegetve'",

24 A hír hallatán a megtagadás jelenségei Heves megyében is mutatkozni kezdtek. Radics Pál hevesi főszolgabíró július 20-án kelt iratában jelentette az alispánnak, hogy a "föld népe az orvosságot nem akarja bevenni, s az orvosok elől, ha van még jártányi erejük, a padlásra bújnak" ,

25 A bizmut ,,etetésé"-velcsak augusztusban hagytak fel, miután az orvosi konzílium két hónapos vita eredményeként azt veszélyesnek nyilvánította és gyógyszerként való alkalmazását a továbbiakra betiltotta. 111