Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 8. (Eger, 1979)

TANULMÁNYOK - Misóczki Lajos: Gyöngyös város közművelődése 1944—1948 • 95

élmény nagyszerűségén " A méltatást így fejezi be: „Erőpróba előtt áll Gyöngyös városa. Vajon megérti-e és befogadja-e a tanítást, vagy minden kísérlet hiábavaló volt! Várakozással nézünk a kultúrest elébe." 10 A zeneest sikerrel zajlott le. 1. A helyi újságok és folyóiratok szerepe a közművelődés előmozdításában. A sajtó mint a „szabadművelődési korszak" megvalósult kultúrpoliti­kájának elvi és gyakorlati tükre. A műkedvelő csoportok életét (amely csoportok a különféle politikai elvek megszólaltatói is voltak) a gyöngyösi sajtó állandóan figyelemmel kísérte. A régi műkedvelők és dalosok már 1944 decemberében újult erővel fogtak mun­kához. Körük jól felismerhetően két csoportra oszlott. Az aktív politizálok (csakhamar tagjai lettek az MKP-nek vagy az SZDP-nek) és az ún. politika­mentesek (egyre inkább a jobboldalra állók) csoportjára. Az előbbiek a haladó magyar és a most megismert szovjet alkotások, az utóbbiak a kétes értékű színművek bemutatása mellett kardoskodtak. A két tábor között azonban az induláskor még nincs különösebb ellentét, sőt még a legényeg3deti műkedvelők körében is bizonyos „demokratizálódási" folyamat indul. Ez azonban kevés volt az egyre demokratikusabb városi közvélemény követelményeihez ké­pest. 11 A jogos igény, követelmény az volt, hogy az újjáalakult, vagy feléledt régebbi kultúregyesületek, valamint a majdani, az alakult csoportok demok­ratikus szellemben működjenek. 1945. február 18-án a Gyöngyösi Újvilág már ezt követelte: „Gyöngyös város valamennyi egyesületében rövidesen meg kell indulnia egy tisztulási folyamatnak. . . elsősorban az Iparosok Dalkörében a kat. Legényegyletben, a Kaszinóban, a Gazdakörben a két földmíves ifjúsági egye­sületben és a többi kisebb egyesületben is. Gyökeres rendszerváltozatást kell végre­hajtani." 12 Ennek a rendszerváltoztatásnak a szívós munkáját jói tükrözték a lapok. A Gyöngyösi Néplap a kommunista párt helyi lapja a kulturális rendez­vényekről (az MKP rendezvényeiről) rendszeresen a Hírek című állandó rova­tában tudósított. Az előadások után elvi, politikai írásokat, kritikát közölt. Radikális hangja és tettre ösztönzése időszerű és eredményes volt. Az április 22-i számában közzétett felhívása az ,,Éljen a vörös május elseje!" „Igazi ünne­pély legyen május elseje!" azt eredményezte, hogy május 1-én rendkívül sokan nézték a műsorokat. 13 A Gyöngyös és Vidéke nevű kisgazdapárti xíjság a közművelődés irányí­tásáról és az általános közművelődési életről közölt cikkeket. Elképzeléseit a többek között így fejtette ki: ,,A magyar parasztság csak akkor tud élni a felsza­badulás adta jogaival, ha olyan nevelésben részesül, amely képessé teszi arra, hogy magasrendűen művelt, haladó gondolkozású ember és földművelő paraszt is legyen egyszerre." Feladatának az eddig semmibe vett kisparasztság kulturális neve­lését és felemelését tartotta. Az ehhez vezető eszközül a tájegységi népfőisko­lákat, szellemi központokat, népkönyvtárakat, színjátszó mozgalmat és a paraszti filmszolgálatot tekintette. Célul tűzte a felsoroltakhoz a tömegbázis megteremtését. Módosparaszt-kispolgári szemlélete sugárzik a következő kije­lentéséből: ,,A Magyar Parasztszövetség központja képviselteti ?nagát a kultusz­minisztérium népművelési ügyosztályának kezdeményezésére felállított Művelődés­ügyi Tanács Előkészítő Bizottságában is. Ez azt jelenti, hogy a parasztság érdek­védelmi szervezete hallatja szavát, amikor a paraszti művelődés nagyfontosságú dolgaiban döntenek " u 97

Next

/
Thumbnails
Contents