Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

TANULMÁNYOK - Misóczki Lajos: Heves megye gazdasági és társadalmi helyzete az abszolutizmus idején (A szegényparaszti- és munkásmozgalmak kezdeti évei) • 44

A kisipar további fejlesztését legjobban a tőkehiány akadályozta. Ennélfogva a céhes iparosok megsínylették a gyáripari úton előállított vagy import útján beszerzett áruk mennyiségi és minőségi versenyét. Következésképpen a megélhetés miatt a gyöngyösi mesterek nagy része földet birtokolt (bár csupán néhány — esetleg 1—2 kh-t), ahol szőlőt, burgonyát vagy tengerit termelt családjával

81 Ez meg viszont a kisipar terén található feudális maradványokra és kötöttségekre utal. Egerben 1854-ben a 700 főt is meghaladta a kézművesek száma. Gyöngyös 18 engedélyezett céhében 34-féle mesterséget űztek. Az utóbbi helységben 821 volt a mester, 352 a segéd, 250 az inas, 151 pedig a kontár. Az, hogy 821 mesterre 753 iparosalkalmazott jutott, a céhek gyengeségét mutatta. Az alig egy évtizede működő Gyöngyösi Kereskedő Társaság is csökkentette, majd csaknem teljesen megszüntette a helybeli iparosok áruinak felvásárlását a készítmények minőségi romlása miatt. Ez éppen az említett ínséges, 1863/1864-es évre esett. A nehéz pénzügyi helyzetet példázza, hogy amíg 1863-ban 56 szabómester dolgozott Gyöngyösön, 1864-ben 36 maradt csupán versenyképes.

82 Jellemző az is, hogy a legjobban menő gyöngyösi iparág a szűrposztósok, a csizmadiák és a bőrkészítők iparága volt.

83 Ez meg viszont arra derít fényt, hogy még mindig a közszükségleti (ruházati) kisipari ágak voltak fölényben (66%). Az említett kisiparos rétegek alig voltak valamivel előbbre a gazdasági feltételek tekintetében (működés, megélhetés, életvitel) falusi parasztiparos társaiknál. Több mester már inast vagy segédet sem tartott. Elszegényedett. A megyeszékhely iparosai hasonlóan jártak, sőt Egerben ez az elszegényedési folyamat előbb elkezdődött. Nem egyet a létbizonytalanság fenyegetett. 1857-ben az egyik elhunyt iparos felesége levélben könyörgött a céh mesteréhez (atyamesterhez) segélyért. Válaszul a következő értesítést kapta: ,,(A) kívánságát a legtisztább szívvel teljesítenénk, ha tehetségünkben állana, de a céh annyira terhelve vagyon adósságokkal, hogy a meg szűnéstől is méltán tarthat, s így felsegéllésére magát egészen képtelennek nyilatkoztatja."

84 Mivel azonban Eger megyeszékhely volt, több lehetőség nyílt egyes kézműipari tevékenységre. A szűkülő céhkeretek ellenére 1867-ig az egri iparosok és kézművesek száma 1800-ra nőtt (az összlakosság 11%-a). A kivételes egri helyzet nem tartóztathatta fel Heves megyében sem a céhes ipar hanyatlását. A szab ad versenyes kapitalizmus siettette a termelőerők és termelési viszonyok terén a további fejlődésre képtelen céhrendszer felszámolását. ,,A céhek nálunk is, a jelen korszak az ipar felszabadítására célzó törekvései által kezdenek háttérbe szoríttítni" -olvashatjuk egy korabeli leírásból.

85 A falusi parasztiparosok vagy önálló iparűzők gazdasági, társadalmi válsága szintén az 1850-es évektől kezdődik. Ezek, valamint a mezővárosokban levő, és zömmel Egerbe, Gyöngyösre igyekvő, munkaalkalmat kereső falusi, mezővárosi nincstelenek száma egyre gyarapodott. Közülük sokan vállaltak alkalmi munkát, mint például Bárdos Ferenc egri kerékgyártó is, aki 1850. november 11-én az egri céhben dolgozott, d« a szűkös kereset miatt 1852. április 2-án Miskolcon lépett munkába, két hét múlva, április 17-én Szentpéteren, június 9-én ismét Egerben, 1859-ben pedig Pesten.

86 Mások házicselédnek álltak, mint a pélyi születésű kisiparos, Mészáros Gábor, aki 1856. december 2-án váltott cselédkönyvet a hevesi szolgabírótól.

87 Ipari üzem a középüzem vagy nagyüzem értelmében (gyár) a forradalomig nem volt a megyében, ennélfogva itt nagyüzemi munkásság sem élt. A parádi, gyárnak nevezett üveghutáknál csupán 40—50 fős (cseh, morva, 54