Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

TANULMÁNYOK - Misóczki Lajos: Heves megye gazdasági és társadalmi helyzete az abszolutizmus idején (A szegényparaszti- és munkásmozgalmak kezdeti évei) • 44

szlovák, német, magyar) munkásgárda dolgozott. Ez a manufaktúra a gr. Károlyi-féle parádi uradalom tartozéka, ún. kisegítő üzeme volt, ezért a léte feudális pénzvagyonból eredt. 1850/1851-ben, majd 1867-ben (ekkor már 150 munkása volt) a huták bővítésével átlagosan évi 3 600 000 palackot állított elő, szemben az 1851. évi 200 000 db-bal, s így már valóban gyárrá nőtt.

88 A megye éppen kialakuló gyáripari munkásságának létszáma az önkényuralom kezdeti éveiben alig haladta meg a százat. A vállalkozók üzem- vagy gyáralapítási kedvét a tőkeszegénység fékezte valamint az, hogy a termékeknek még kicsi volt a piaca. A szállítási lehetőségek szintén kedvezőtlenek voltak. „Gyáraink alig vannak, vasútunk éppen nincs" — hangzik a panasz 1867-ben is. Ugyanakkor az ásványkincsek feltárása már elkezdődött, és munkáskéz is volt bőven (igaz, nem szakmunkás), már „csak tőkére és vállalkozó szellemre" volt szükség.

89 Azért mégis akadt vállalkozó szellemű is. Az új alapításokban már nem volt kizárólagos a földesúri tőke. Emiatt az új ipari létesítmények már nem az uradalmak kisegítő üzemeként működtek. 1850-ben gr. Károlyi György debrői uradalma jövedelmének befektetésére birtokán, a Recsk környékén talált rézérc feltárására bányatársaságot alapított. A társulást azzal ösztönözte, hogy lehetővé tette az egyik ipari tőkésnek a parádi bányajog megszerzését, aki pedig ezután egy nagybirtokossal Gyöngyösoroszi határában tárt fel ólom- és rézérctartalmú telepeket. Az így 1850—1854-ig fennállt jelentéktelen Pál Bányatársulat azonban a további tőke hiánya miatt életképtelenné vált, és Pál Tárna néven beolvadt az 1861. november 24-e—1862. november 15-e óra működő Mátrai Bányaegyesületbe (— Mátrai Bányatársulat = Mátrai Bányászati RT).

90 A tőkések figyelme csakhamar a Mátra ásványkincse felé fordult. 91 Az érctelepek feltárásával párhuzamosan megindult az érdeklődés a szénlelőhelyek iránt. Az Egri Értesítő hetilap 1860 őszén már a mátrai szénbányászat lehetőségeit vizsgálta.

92 Az említett bányatársulat Bátony és Dorogháza határában a kőszéntelepek feltárását is megkezdte. Ugyanez a társaság Párádon ércbányát mélyített. Közben Szarvaskőn, Baktán és Bátorban szintén szénbánya nyílt, ezúttal az egri káptalané. A káptalan Eelső-Tárkányban még palabányát is nyitott.

93 Az egyesület növekvő életképességét az is mutatja, hogy például 1863 tavaszán már 4000 részvényjegy 46 000 forintnyi összegére támaszkodhatott — az előző évi összbevétele pedig 92 800-rá alakult. Ez arra ösztönözte az egyesületet, hogy a Mátrában dolgozza fel az ércet és távolsága miatt költséges Szomolnok és Selmec helyett. Kiadásait azzal csökkentette, hogy az addig Losoncról vásárolt bányafát a csaknem tőszomszéd Domoszlón vett saját erdőből nyerte.

94 1863-ban Párádon már saját tőkével épített érczúzót és kohót. A bányák általában 35—75, a parádi és a recski bányák 65—120 bányamunkásnak adtak állandó munkát. Megemlítem a kőbányákat, a szén- és mészégető telepeket is, amelyeket általában mezővárosok vagy nagyobb uradalmak tartottak fenn, s amelyekben szintén bérmunkások dolgoztak, de akik kevés kivétellel időszaki munkások voltak. 1867-ben a megye bányáinak, ipari üzemeinek (kisiparé is!) munkáslétszáma becslésem szerint hatezer körül lehetett. Az 1850-es és az 1960-as években valamennyi között a mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparban, az élelmiszeriparban volt a leggyakoribb a tőkebefektetés. A malmok, a szeszfőzdék, a keményítő-, ecet- és bőrgyárak egy része szintén a földesurak birtokán létesült, s ezekben a helyi termékeket dolgozták fel. Hasonló képet lát55