Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)

TANULMÁNYOK - Sugár István: Az egri vár 1594/5. évi számadása • 5

Mielőtt az egri vár tizedbevételeinek elemző vizsgálatát ismertetnénk, elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy az 1594—95. évi egri várszámadások tanúbizonysága szerint olyan alapvető változással találkozunk a dézsmák behajtása terén, melyet eddig nem ismertünk. Amíg korábban a vár, illetve a karaara az egyes districtusokban bérbe adta a különböző tizedeket, s a vár pénztárába csak az árendás által befizetett bérösszeg folyt be, addig ekkor a tizedeket már a vár saját decimátoraival hajtatta be. Ez a reform talán a már említett officiolatusi rendszer felszámolásával kapcsolatban született, amikor a kamara az egyre csökkenő bevételek minden áron való fokozását tűzte ki célul. (További részletes kutatással érdemes lesz majd tisztázni, hogy e tizedbehajtási rendszer mikor és milyen körülmények között lépett hatályba.) A számadások szerint bizonyos, hogy Sáros megye dézsmált Dersffy Ferenc bérelte, aki adós is maradt bérösszege felével. Maga a kassai Szepesi Kamara is árendált valamelyes területet, de hogy melyiket, azt nem említi meg sajnos a vizsgált összegező számadás. A 2915 forintnyi árendát be is fizette a kamara az egri pénztárba. A rendkívül távol fekvő Sáros megye mellett, minden bizonnyal, messzi districtusokról van csak szó. Ügy találom, hogy a Kassa környéki abaúji, a Bereg megyei és egyes vonatkozásokban az ún. kis-borsodi distriotus nem szerepel a számadásokban. Az alábbiakban külön-külön fejezetben tárgyaljuk a különböző dézsmák kérdését. Fel kívánjuk hívni a figyelmet arra a körülményre, hogy a hasonló nevű districtusok nem minden esetben fedik a különböző termékek és állatok esetében egymás területét. Tekintettel voltak ugyanis az egyes áruféleségek bevételének mennyiségi lehetőségeire. Különösen érvényes ez például a bor esetében, szemben a méh vagy a bárány dézsmálásával. A) Báránydézsma Az egri várnak fizető „juhos emberek" dézsmálását élethűen vetíti elénk a decimátoroknak adott kamarai utasítás: „.. .mindenkitűi, kinek juha vagyon és kiktől illik (tehát nemes és egyházi személytől nem — S. I.) igaz dézmát vegyenek, mind soltéstúl, bírótúl és egyéb jobbágyoktúl, tudniillik tíz báránbűt egyet, és ha tíz alatt találtatnak, attúl váltságot vegyenek... az mint ideig való szokás tartya.'

m Természetesen ugyanez volt érvényes a kecskegidára is. A tizedszedőnek nagy éberséggel, körültekintéssel, nem csekély gyakorlattal és helyismerettel kellett rendelkeznie, nehogy megkárosodjék a vár, illetve saját maga. Ennek érdekében az alattomban elrejtett bárányok és gidák 1/3-a a dézsmást illette, 2/3-a pedig a várat.

48 Ilyen esetre azonban számadáskötetünk nem utal. Az Erdéllyel határos tiszántúli vármegyék „juhos emberei'* iparkodtak úgy megmenteni a tizedszedő elől jószágaikat, hogy „mikor hallják dézmásoknak a falukon való jövéseket, a juhokat mind bárányostul az oráhok (oláhok — S. I.) köziben hajtyák, harmad avagy negyed falu földire és megesküszik, hogy ű neki azon falu földin mellbe ű lakik sem juha, sem báránya."

49 Tudnunk kell ugyanis, hogy a román pásztorok juhtenyésztése ebből a szempontból más beszámítás alá esett. A bárány és gida dézsmálásakor a gazda nyájából 10—10 állatból a tizedet természetben vette ki a decimátor, de a tíznél kevesebb, töredék állomány után eső hányadért már csak „váltópénz"-X adott. Ezek szerint tehát az egri vár dézsmaszedőinek bevétele két tételből tevődött össze: egy kisebb-nagyobb bárány-, illetve kecskegida-állományból, s a behajtott váltópénzkészletből. 20