Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 4. (Eger, 1975)

KÖZLEMÉNYEK - Nemes Lajos: Eger város XVIII. századi kézművesiparának fejlődése a statisztikai adatok tükrében • 71

Eger város XVIII. századi kézművesipárának fejlődése a statisztikai adatok tükrében Eger város történetében a kora középkortól kezdve, meghatározó szerepet töltött be a mezőgazdaság, a szőlőtermelés. Eger földesurainak a püspöknek és a káptalannak elsőrendű érdeke volt a mezőgazdaság — ezen belül is, a helyi viszonyok figyelembevételével — a szőlőtermelés fejlesztése. Ennék az volt az eredménye, hogy Egerben — bár már a XIII—

XIV. században jelentős fejlődést ért el — a kézműipar mindig csak másodlagos s-zerepre tudott jutni a szőlőtermelés mellett.

1 A XVIII. században mégis arról beszélhetünk, hogy —bár a szőlőtermelés egyeduralma nem szűnt meg — jelentős fejlődést ért el a kézműipar is. Ez a céhes keretek között mozgott, a manufaktúra szintig nem jutott el, mégis, a mesterek nagy számával jelentős súlyt képviselt az ország gazdasági életében. Nagyon lényeges jellemzője volt az egri kézműves iparnak, hogy a mezőgazdaság és a kézművesség még nem vált el teljesen. Az öszszeírásokból kimutatható, hogy szinte minden iparral foglalkozó rendelkezett kisebb-nagyobb szőlőterülettel, amelyet vagy saját munkaerejével, vagy bérmunkások alkalmazásával művelt. Az iparűzés így a többségnél arra az időszakra korlátozódott, amikor néni kellett a szőlők megművelésével foglalkozni. A legnagyobb szőlőbirtokosok is a kézművesek közül kerültek ki. 1.750-ben a legnagyobb termelők Kiss György patkoló (632 köböl), Horváth Mátyás szabó (442 köböl), Korsin Ferenc szappanfőző (224 köböl), Sipos András szűcs (216 köböl) és Nagy Ferenc csizmadia (204 köböl) volt.

2 Tanulmányunkban az 1720-as évet vettük kiindulási alapként. Indokolttá teszi ezt az, hogy a töröktől való visszafoglalás után, valamint a Rákóczi-szabadságharc időszakában nagyon lényeges népmozgalom zajlott le mind a városba való beköltözés, mind az elvándorlás tekintetében. Az 1720-as év már nyugalmi állapotot tükröz, amely kiinduló alapja egy hoszszabb ideig tartó fejlődésnek. Az 1720 és 1790 közötti időszakban 10 éves metszetekben vizsgáljuk a kézművesség fejlődését. Tíz év elég hosszú idő ahhoz, hogy lényeges változásokat mutathassunk be. A kiválasztott összeírások nagyon lényeges jellemzője, hogy egységes elvek alapján készültek. Az adóköteles lakosságot adókörzetek szerint regisztrálják. A adófizető neve mellett mindig szerepel annak vagyoni állapota (állatai, gabona- és bortermése), valamint az, hogy milyen mesterséggel foglalkozott. 1720 és 1750 között hét adókivetési körzet volt. A belváros (a fallal kerített várost értjük alatta) az egész vizsgált időszakban négy adókörzetre oszlott. Ezeket 71