Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 3. (Eger, 1974)

KÖZLEMÉNYEK - Nemes Lajos: Az egri szőlőmunkások napszámbére a XVIII. század első felében. • 73

bortermelés mind minőségi, mind mennyiségi szempontból kiemelkedő központja. Az 1552-es várostrom körüli időkben a város lakosságának több mint 85 százaléka kizárólag szőlőműveléssel foglalkozott.

5 A hatalmas szőlőbirtokok a város jómódú parasztságának előnyöket biztosított a környék falvainak lakosságához viszonyítva. A különleges munkabefektetés mely a szőlőterületek megmunkálásával jár, elősegítette annak kifejlődését, hogy a paraszt szabadabban rendelkezzen földjével, mint a környező falvak népe. A kiterjedt szőlőterületek megművelése szükségessé tette a szőlőmunkás napszámosréteg megjelenését. Eger az 1550-es években fontos véghely lett. Lakosai a véghelyeknek kijáró kiváltságokra tettek szert. A város püspök-földesurai távol éltek, s meglazult kapcsolatuk az egriekkel. A XVI. században a város lakói már kiterjedt szőlőterületekkel és kisebb-nagyobb szántókkal rendelkeztek a környező falvak határában is. (Felnémet, Álmagyar, Tihamér, Czigléd, SzőUőske.) A török időkben Álmagyar, Tihamér, Czigléd és SzőUőske elpusztult. Határaikat az egriek vették birtokukba, s a XVII. század végétől XVIII. század elejétől Egerhez kezdték számítani e területeket. Az Egert környező terület elpusztulása után 1596-ban a város is török kézre került. A törökök — mint mohamedánok — részére tilos volt a bor élvezete. A szőlőt azonban mint ízletes gyümölcsöt szívesen fogyasztották. Adó fejében behajtották ugyan a bort is, és a termést kereskedőik saját piacaikon értékesítették. A hadműveletekkel a szőlőművelés színvonalának hanyatlása a szőlőterületek pusztulása, a bortermés csökkenése járt együtt. 1687. december 17-én a várost visszafoglalták a törököktől. A kilencvenegy éves török uralom igen súlyos következményekkel járt a városra és a szőlőtermelésre. Eger a visszafoglaláskor szinte teljesen elnéptelenedik. A város kamarai adminiszrá torának. Fischer Mihálynak fő gondja az volt, hogy az akkor még majdnem néptelen Egerbe kellő számú lakosságot, azaz adóalanyt telepítsen.'' A betelepülők munkájának eredményeként a XVIII. század első évtizedeiben helyreállították a török időkben elpusztított vagy elhanyagolt szőlőket, és újabb területeket is betelepítettek. Az összeírások szerint a XVIII. század közepére szőlővel van beültetve a Hajdúhegy, az Eged oldal, a Cziglédi hegy (Alsó és Felső Czigléd) SzőUőske —• ez utóbbi kettő a török előtti idők falvai helyén —, a Város oldal, Nagy Bajusz, Kis Bajusz, Barkóczi hegy, Donáth, Rácz hegy, Szarkás, Kecske-Dellés, Kis Eged, Nagy Eged, Tóth hegy, Afrika, Mész hegy, Nyerges kő, a Sík hegy. Az összeírások a tisztán szőlővel beültetett helyeken említést tesznek az úgynevezett szőlőaljáról is. Ez a szőlőbirtokok között, illetve a szőlők végében elhelyezkedő megművelt földsávot jelenti. Az 1748. évi szőlőterületi összeírás szerint a legjelentősebb szőlőhegyek a Hajdú hegy, a Felnémeti hegy, a Czigléd hegy, valamint SzőUőske. Az összeírás kapásokban adja meg az egyes birtokosok szőlőterületét. Kapás azt a területet jelentette, amelyet egy napszámos virradattól napnyugtáig egy nap alatt be tudott kapálni. Ez a terület városonként, falvanként változó volt. Egerben kb. 200 D-öl területnek felelt meg. A négy legnagyobb szőlőhegy összterülete 7605 kapás volt. A Hajdú hegy 1703 kapás, a Felnémeti hegy 1452 kapás, a Czigléd hegy 2290 kapás, SzőUőske hegy 2160 kapás szőlőterülettel bírt. A négy szőlőterület magába fcglalta 74