Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 1. (Eger, 1973)
Sugár István: Az elemi iskolai népoktatás Heves megyében 1770—1775 között • 49
nította a gyermekeket. A fejlődésnek egy következő foka volt csak a külön erre a célra szolgáló helyiség („separata seu distincta cubicula") megléte, kialakítása. Azokon a helyeken, ahol nagyobb volt az iskolába járók száma és nem volt külön iskolaszoba, a szolgabírói összeírások itt-ott regisztrálták az agilisS tanítónak azt a kívánságát, hogy ilyent építsenek. Ilyen esettel találkozunk Hatvan esetében. Figyelemre méltó a gyöngyösoroszi helyzet, ahol egyértelmű határozottsággal merült fel a külön iskolahelyiség létesítésének az igénye, mint az oktatói munka megjavításának egyik alapfeltétele. („Status meliori posset, si distinctum pro parte discipulorum aedificium eréigeretur.") Említésre méltó, hogy egynéhány esetben éppen az összeírások ' tartama alatt épült meg az iskola. így például még 1770-iben sem Gyöngyöspüspökiben, sem pedig Gyöngyössolymoson nem volt külön iskola és a tanulók oktatása a mester lakásában folyt, de 1772-re már mind a két helyen megépült a tanítói lakástól független iskolai helyiség. 5. TANÍTÓI JÖVEDELEM. Ezekből a fejezetekből derül fény arra, hogy a tanítót maguk a tanuló gyermekek, azaz szüleik fizették-e, vagy pedig a község. Az első esetben kifejezetten tandíjról, az utóbbi esetben pedig már a fejlődés egy fejlettebb fokán álló helyzetről: a tanítónak községi alkalmazottként vdló alkalmazásáról beszélhetünk. Az utóbbi esetben az iskolamester bérezését a községgel • kötött szerződés szabta meg, mely gyakorta évenként változott, — s általában „conventio' -ként említik a tanítói javadalmat. Általában elmondhatjuk, hogy 1770-től 1775-ig a helyzet egyre javul ezen a téren és egyre több faluban térnek át a tanulók áltál fizetett tandíjról a községek fizette ,,conventio"-ra. E bevezetőben utalnunk kell arra a rendkívül széles változatosságban kialakult bérskálára, mellyel a tanulók vagy éppen maga a falu az iskolamester nevelő-oktató munkáját megfizették. A tandíj szinte kivétel nélkül pénzbeli fizetésből állott, csak itt-ott bukkan fel a természetbeni juttatás. így például Pásztón 1770—72 között minden egyes tanuló gyermek 1—1 köböl borral rótta le a tandíját. A községek által adott „conventio" két tételből állott: részben készpénzbeli fizetésből, részben pedig bizonyos terménybeli juttatásból. Általánosságban búzát kapott a tanító, de néhány faluban bort, vagy tűzifát és szalmát is adtak, — bár az utóbbi eset ritkaságszámba ment. A tanítók jövedelmének a tárgyalása kapcsán meg kell azonban állapítanunk, hogy amennyiben a tanító egyben a katolikus egyház kántora és orgonistája is volt, azért a tevékenységéárt, — tanítói működésétől függetlenül, — az egyházi hatóság által megszabott párbér-juttatásban is részesült, sőt a temetések és esküvők alatt teljesített munkáját is külön bérezték. Amennyiben pedig még a falu jegyzői tisztét is ellátta, úgy ebbéli funkciója után a község is külön megfizette^ — A teljesség kedvlíért meg kívánjuk még említeni, hogy igen szórványos esetben a tanítói funkciót még szerény földjárandóssággal is megtoldották. Emellett még lakást is kapott, mint az egyház kántora. 55
