MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. július 1. - 1986. december 30.

51. doboz 1986. 07. 01. – 1986. 12. 30. - 783. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. december 30. - Oldalszámok - 783. őe. 4. o.

4 ­Úgy ítélte meg az SZVT, hogy a kisvállalkozások, az itt lévő ren­deletek, különböző előírások értelmezését elő kell segíteni, hogy minél kevesebb legyen a buktató, kevesebb hibát kövessenek el. A Műszaki Közgazdasági Hetek egyik jelentős olyan területe a tudo­mányos szervezeti életnek, amelyet a MTESZ koordinál. Az ez évi rendezvénysorozat is azt bizonyította, hogy országos hírű előadók által olyan színvonalas előadások hangzottak, hangzanak el, amelyet jó lenne, ha minél többen hallgatnának meg. Javaslata és véleménye, hogy ezeket az előadásokat időben jobban kellene koordinálni, jobban szét kellene őket húzni, s lehetőleg délutánra, munkaidőn kívülre kellene szervezni. A Technika Háza üzemeltetésével, fenntartási költségeivel kapcsolat­ban elmondta, hogy valójában túl nagy az a rezsi, amit a szervezetre hárít az üzemeltető. Megkérte Kovács elvtársat, az Ellenőrző Bizott­ság vezetőjét, hogy szakembereivel vizsgáltassa meg, hogy valóban ilyen magasak-e a költségek, indokoltan ilyen magasak-e? A feladatokkal - mint mondta - egyetért. A felsorolt gondolatjelek­hez javasolta, hogy a MTESZ megyei szervezete munkálja ki a KB decem­ber 28-i határozatából adódó feladatokat. Tehát, hogy ne mondják ki ők a feladatokat, hanem munkálják ki és ennek megfelelően végezzék a továbbiakban tevékenységüket. Javasolta még, hogy az előterjesztést a Gazdaságpolitikai Osztály lássa el javaslattal, arra vonatkozóan, hogy kik kapják meg, természetesen akikre ez tartozik. Bódi Béla elvtárs elmondta, hogy ő is részt vesz a MTESZ egyik tag­egyesületének munkájában. Tehát vannak személyes tapasztalatai, egyé­ni benyomása. Ezek alapján elmondta, hogy a jelentéssel és a kiegészí­tővel azonosulni tud. Különösen a második résszel, ami a jövőre vonat­kozóan határozza meg a feladatokat - kicsit politikusán. A jelentés - amit a MTESZ elnöksége letett - nem is tudja teljes mértékben tük­rözni azt a tevékenységet, ami végbemegy a különböző tagegyesületek munkájának keretében. Ő személy szerint jónak tartja az anyagot.

Next

/
Thumbnails
Contents