MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. július 1. - 1986. december 30.
51. doboz 1986. 07. 01. – 1986. 12. 30. - 771. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. július 15. - Oldalszámok - 771. őe. 4. o.
- 4 Megemlítette, hogy néhány helyen jó lenne egy komplex vizsgálatot is tartani megfelelő szakemberek bevonásával - hasonlóan Baranya megyéhez - abban a kérdésben, hogy mik a szubjektiv és objektív akadályozói az exportnak. A lakásátadásokkal kapcsolatosan elmondottakhoz hozzátette, hogy az emiitett lakásszám - sőt még azon felül is - megvalósítható, nem rosszabb a helyzet mint az elmúlt években. A hiányszakmákkal kapcsolatosan elmondta, hogy évtizedekre visszamenően változatlan a társadalmi presztizse e szakmáknak. Egyik napról a másikra ezeket a problémákat nem lehet megoldani. Pálinkás elvtárs által elmondottakhoz kapcsolódva hozzáfűzi, hogy pl. akik a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában megbuknak, azokat az Ipari Szakmunkásképző Intézet átveszi és beszámítva a befejezett éveket, szakmunkásokká képezi. Javasolta, hogy táblázatban tegyék az anyag mellé: kik azok, akik teljesítettek - azok érezzék a megbecsülést -, és kik azok, akik lemaradtak. A lemaradásokat is konkrétan be kell mutatni. Pálinkás elvtárs az anyaggal egyetért, annál is inkább, mert járt a megyében néhány helyen: a Siroki Fémmüvekben, a Mikroelektronikai gyárban, Hevesen, a városi pártbizottságon, a Finomszerelvénygyárban és hasonló tapasztalatai vannak ilyen vonatkozásban, mint amit az anyag is rögzit. Az ő megállapításai is megegyeznek az anyagban elmondottakkal. A feladati résszel kapcsolatosan lenne egy javaslata. A gépiparban a lemaradás egyik okának különösen a gépi forgácsoló szakmában meglévő hiány mondható. Ismeretei szerint ennek utánpótlása nem megoldott. Ha ez már most jelentkezik - mondotta -, akkor a későbbiek folyamán még szembetűnőbb lesz a hiány. Véleménye szerint ezekre a szakmákra az irányítás nem megoldott, tehát itt vannak gondok. A másik dolog, amelyre kitért: ne adjunk nagyobb kedvezményeket, de ne nagyon rugaszkodjunk el a lehetőségektől. Itt a magas tan-