MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. július 1. - 1986. december 30.

51. doboz 1986. 07. 01. – 1986. 12. 30. - 771. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. július 15. - Oldalszámok - 771. őe. 5. o.

- 5 ­tervi követelményekre és a tanulók felkészültségére gondol, főleg a matematikával kapcsolatban, illetve az azzal összefüggő tantár­gyakban vannak gondok. Az lenne a javaslata, hogy ngyobb engedmé­nyek megtétele nélkül adjunk bizonyos ösztönzéseket a hiányszak­máknál, ami jobban hóditja a fiatalokat ezekre a szakmákra. Ezt a feladati részben fogalmazzák meg. Amit ő lát az anyaggal kapcsolatosan: nincs összhangban a jelentő rész a feladati résszel. Nagyon szépen megfogalmazták, hogy mik a hibák és ezeknek mik az okai, de a feladati részben nem adnak olyan konkrétumokat, nem határozzák meg, mi az amit nekünk kell vállalni, s mi az, amit a központ felé kell jelezni. A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatban elmondta: mint ahogy Blahó elvtárs már megfogalmazta, hasonló a helyzet, mint országo­san, talán egy kicsivel jobb. Alapvető probléma, hogy sokat impor­tálunk, keveset exportálunk, tehát az egyensúlyi helyzetünkkel baj van . Kifogásolta, hogy a külkereskedelmi résznél megfogalmazott öt pont­ból adódó feladatok nincsenek benne az anyagban. Megfogalmazódik, hogy a bérszabályozók nem teszik eléggé érdekeltté a dolgozókat és a vezetőket sem, de a faladati részben nem foglalkozunk e probléma megoldásával. Ahhoz, hogy a tőkés exportárak alacsonyabbak, mint a hazai árak, s ezért csábitó hazai piacra eladni és ide termelni, ehhez hozzá­fűzi: nem elég ezt csak megállapítani, meg kell fogalmazni, mit lehet ebben a helyzetben tenni. Véleménye szerint, amit az elvtársak az anyagban leirnak, nagyon érdekes dolog, pl. a külföldi partnerek rövid határidőket szabnak. Természetesen, hiszen ők ahhoz vannak szokva, csak mi nem tudunk lépést tartani. A külkereskedelmi tevékenységhez kapcsolódóan megemlítette még: szerepel az anyagban, hogy a külkereskedelmi vállalatok szerződéskö­tései késnek. Ugyanakkor előfordul, hogy egyes külkereskedelmi vál­lalatok tiltakoznak az ellen, hogy más - arra már érett - vállala­tok is külkereskedelmi jogot kapjanak, illetve szerezhessenek. Végül ismételten kiemeli a már emiitett 5 pontból adódó feladatok feltüntetésének fontosságát. • \ Heves menyeit I Lavéttár _ j

Next

/
Thumbnails
Contents