MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1986. július 1. - 1986. december 30.

51. doboz 1986. 07. 01. – 1986. 12. 30. - 771. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1986. július 15. - Oldalszámok - 771. őe. 3. o.

- 3 ­Az anyagból is kicsnedül, a feladati rész is érzékelteti, jelen­tős feladatok vannak a különböző szintű pártszervek, kommunista vezetők előtt. Fontosnak látszik, hogy az erőket összpontosítva, ha lehet még intenzivebb politikai munkával elősegiteni a válla­lati tervek megvalósulását, az exporttervek teljesitését, hogy megyénk gazdasága megfelelően járuljon hozzá a népgazdasági cé­lok eléréséhez. A jelentéssel kapcsolatban kérdést tett fel: Földi Ferenc, Tóth Mihály és Pálinkás Ferenc elvtárs, melyre Blahó Sándor és Asztalos Miklós elvtárs válaszolt. Észrevételek: Schmidt elvtárs mondanivalójában hangsúlyozta: lényeges, hogy a két meghatározó egység, a Thorez és a Gagarin leszámításával az ipar 4 százalékos termelésnövekedést mutat. Elmondta, ebben az évben a 3 százalék országos ipari növekedés is jó lenne. Ugy gon­dolja, hogy a megye gazdasága a második félévvel együttesen is túl fogja teljesiteni az országosan várhatót. Véleménye szerint a rekonstrukció befejeztéig a Gagarint és a Thorezt mindenképpen külön kellene megitélni. Az élelmiszeri ágazattal kapcsolatban megemliti a 8. oldalon leirt 9,1 millió dolláros importot. Véleménye szerint nem igy kellene beletenni a jelentésbe - mivel ez egyszeri beruházás­hoz felhasznált dollárimport -, hanem csak a termeléshez folya­matosan szükséges dollárimportot kellene szerepeltetni. A beru­házáshoz egyszeri alkalommal felhasznált összegeket ha bevisszük, félrevezethet bennünket. A bérszabályozókkal kapcsolatban megemliti még a 8. oldalon sze­replő mondatot, mely szerint: "Az érvényben lévő bérszabályozók nem teszik eléggé érdekeltté a vezetőket, dolgozókat az export növelésében." Hozzáteszi, hogy azon túl, hogy biztosan van ilyen, ettől függetlenül a vállalatnál van vezetés, akikkel szemben na­gyobb igényt kellene támasztani a főkés export fokozása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents