MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1983. július 5. - 1983. december 20.

45. doboz 1983. 07. 05. – 1983. 12. 20. - 705. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1983. november 22. - Oldalszámok - 705. őe. 8. o.

- a ­Kovács elvtárs említette, hogy az igazgatóság a kapcsolatok erősí­tésére törekszik mindazon szervekkel, akik az ellenőrzést gyakorol­ják. Elmondta Tóth elvtárs, hogy a teszöv is megtesz minden tőle telhetőt a továbbképzések javításáért. Ha ezeken a továbbképzéseken az igazgatóság is képviselteti magát, könnyebben lehet választ adni az ott felmerült kérdésekre, problémákra, hisz hozzáértő szakemberek lesznek ott. Dr. Sütő Dea6 elvtárs megköszönte a lehetőséget, hogy részt vehet a végrehajtó bizottság ülésén és beszámolhat az eredményekről, és gondokról. Megértést, támogatást kért a további munkát illetően is minden érdekelt szervtől. Nem udvariasságból mondja ezt. Az a véleménye, hogy az ellenőrzési munkában is és a gazdasági feladatok megoldásában is az országban akkor tudunk csak előrelépni, ha a gazdálkodóknál jelentős szemlélet­beli változás következik be. Ez nem kis részben függ a politikai szervek tevékenységétől is. Őszintén kivánt szólni a hibákról és a jó tapasztalatokról is. Az ellenőrzésnek - mondotta - a mai viszonyok között, nehéz körül­mények között kell dolgozni, alapvetően két ok miatt. Egyik ok, hogy a munkát ellentétes érdekek ütközőpontjában kell végezni. Másik ok, hogy a társadalom érzékenysége rendkívül mértékben megnőtt a pazarlás, a felelőtlenség, a hibák, a mulasztások iránt. Nagy a várakozás illetve az elvárás az ellenőrzéssel szemben. Kérte, ne vegyék szerénytelenségnek, ha elmondja, hogy ez az ellenőr­ző szervezet az elmúlt 10 évben többször megújította magát, szerve­zetét, alkalmazkodva a körülményekhez, nem akarta ecsetelni: az egyszerű adóhivatalból komplex szervvé vált. De a folyamatot nem te­kintik befejezettnek. Szó esett a feladatok között arról, hogy fontos feladat az ellenőr­zés, a rendfenntartó ellenőrzés. Szükség van erre. De fel lehet tenni a kérdést, hogy ilyen mértékben-erp cagy kisebb mértékben. Tapasztalataik egyértelműek abban az irányban, hogy az ellenőrzés feltáró tevékenység, a szigorúságot fokozni kell, mert hazánkban az állami, állampolgári szerződéses fegyelem elég gyenge lábakon áll, nemzetközi összehasonlításban sem lehetünk elégedettek. Vi­szonyíthatunk önmagunkhoz, de másokhoz is. A fejlett tőkés országokhoz viszonyítva a fegyelem igen alacsony színvonalon áll nálunk, ez súlyos gazdasági karokat okoz, nagyon lassú az előrelépés. Az anyagban szerepel, hogy a számviteli, bizonylati rendben lassú a javulás. Barta elvtárs megkérdezte, hogyan állunk, hogyan Ítél­hető ez meg. A lassú javulás finom fogalmazás. Azt is lehet mondani, hogy stagnál. Ennek megint több oka lehet. Lehet, hogy korábban is ilyen volt, vagy rosszabb, de nem tudtuk feltárni. Ne nyugtassuk magunkat tehát, hogy jó. Kétségtelen, hogy az ellenőrzési tevékeny­ség, a feltáró munka javult, de nincs lényeges változás nemcsak itt, hanem másutt sem. Sok a hiba, ezek nagy része elkerülhető lenne. Heves megyei levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents