MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1981. január 6. - 1981. június 23.

40. doboz 1981. 01. 06. – 1981. 06. 23. - 631. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1981. március 3. - Oldalszámok - 631. őe. 7. o.

- 7 ­Egyetért azzal, hogy a megyében és a hevesi járásban az elmúlt 5 évben a Politikai Bizottság határozata után sokat tettek az elvtársak, hogy effektive a háztáji termelés meginduljon, dinami­kusan fejlődjön és feltételrendszere kialakuljon. Ezt a számok pozitivan bizonyitják. Nem az elvtársak gyenge munkájának ered­ménye, hogy hullámzó a termelés. Tendenciájában szép eredményeket értek el. A háztáji gazdálkodás jelentősége abban van, hogy az egész mező­gazdasági bruttó termelés több mint 30 %-ét adják. A megyében is igy van ez, ami egyértelműen azt mutatja, hogy ezzel foglalkozni kell. Másik nagy jelentősége, hogy a VI.ötéves tervben kevesebb be­ruházással, befektetéssel, a meglévő épületek, lehetőségek, fel­tételek kihasználásával -természetesen bizonyos fejlesztéseket eszközölni kell - gyorsabban és nagyobb eredményeket lehet elérni, mint a jelenlegi szűkös anyagi eszközök mellett a nagyüzemekben. Meg kell mindent tenni azért, hogy a VI. ötéves tervben ne csök­kenjen ez a termelés, hanem növekedjen; fel kell tárni minden gondot, problémát, ami jelenleg a háztáji gazdálkodást gátolja. Ugy érzi, hogy a problémákat jobban kellett volna kihozni. Amit elvi dologként kivánt elmondani: sok helyen olvasta az anyagban a "segiteni" szót. Nem segiteni kell, nem állami segit­ségről van szó, kötelességünk el az elmondottak érdekében tenni, szervezni kell, mindenkinek megvan a feladata, amit tisztességesen el kell látni. Engedelmet kért Fekete elvtárstól, a megyei tanács­nak sem csak a nagyüzemekkel kell foglalkozni, nem leadva a sze­repet , a megyei tanácsnak is koordinálni kell és amiket Somodi elvtárs elmondott vastag feladat ez a VI. ötéves tervben. Az integrációt aláhúzta , ebben mindenkinek a feladatát el kell látni. Másik dolog, amit felvetett: a kérdésére azt a választ kapta, hogy a háztáji termeléssel a nagyüzemek foglalkoznak, a kisegitő gazdaságokkal a szakcsoportok. A Politikai Bizottság határozata kimondja, hogy egyenlő rangúnak kell a háztáji és a kisegitő gazdaságokat kezelni, nem a hovatartozás kell hogy eldöntse a ter­melési forma szervezését, hanem az, hogy mit csinál. A tevékeny­ségi kör határaza meg és nem az illető hovatartozása. Ez a jövőre nézve a velük való foglalkozásban igy kell hogy jelentkezzen. Sok probléma egyértelműen megoldódik, ha az alapanyag-elhelyezés­től kezdve az egész kört valaki megfelelően integrálja és a kör megfelelően zárul. Nem a kistermelőnek kell a különböző dolgok miatt szaladgálni, hanem megoldhatóvá válik és az ő termelését jobban segiti. Azért mondta ezt el, mert országosan is az a helyzet, hogy a ház­táji termelésben a mennyiségi növekedésben előrehaladtunk, de a termelés integrálásában a kezdeti lépéseket tettük meg. A termelés biztonsága és más kérdésekben a VI. ötéves terv folyamán kell a gyakorlatban jobban előrelépni. Ugy érzi, hogy ezzé kellene a megyében is ráerősiteni. | Heves mg^H L_j£véfíár I

Next

/
Thumbnails
Contents