MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1976. január 8. - 1976. június 29.
30. doboz 1976. 01. 08. – 1976. 06. 29. - 494. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1976. január 27. - Oldalszámok - 494. őe. 7. o.
Közben megérkezett a végrehajtó bizottsági ülésre a Minisztérium főosztályvezetője, Csáki elvtárs. Vaskó elvtárs köszönti Csáki elvtársat, majd folytatja Borbély elvtárssal kapcsolatos mondanivalóját. Urbán elvtársnak többek között azt mondta a Borbély elvtárs, hogy ő csak addig lesz ott párttitkár, amig Borbély et. az igazgat. Tehát ilyen helyzetben indokoltnak, szükségesnek tartottuk, hogy ezekről a kérdésekről a végrehajtó bizottságot tájékoztassuk. Vaskó elvtárs azt javasolja a végrehajtó bizottságnak, hogy ezért a lépésért mindenképpen fegyelmit kell indítani Borbély elvtárs ellen. Mondja, hogy ezek után, az ilyen körülmények után szabad-e nekünk az eredeti álláspontunkat tartani., a •* . ; r március 1-i lerendezést. Szabad-e ott tartani Borbély elvtársat eddig is? Vaskó et. elmondja, hogy benne és a titkárokban az fogalmazódott meg, hogy azt a javaslatot terjesszük a vb. elé, hogy tekintettel a kialakult körülményekre, a Minisztérium azonnali hatállyal mentse fel Borbély elvtársat. Mielőtt a végrehajtó bizottság véleményét megkéri, ismerteti Csáki elvtárssal a Borbély et. által küldött levelet, melyben Borbély et. Somodi elvtársra, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztály vezetőjére vonatkozóan azt irta, hogy nem csinál egyebet, csak ellene gyűjti az adatokat. Vaskó elvtárs megkérdi, van-e kérdés az elhangzottakkal kapcsolatban? Csáki elvtárs tárgyalásait megkezdte, igyekezett elmondani őszintén és jelezték a Borbély et-nak a felmentését is. Borbély elvtárs elment Bondor elvtárshoz, majd Padányi elvtárshoz. Ott elmondták neki azokat a problémákat, melyek fennállnak, ugy tűnt, hogy megértette, a Bondor elvtársnál lévő beszélgetésből az tűnt ki, hogy mivel a minisztériumnak több területen vannak gondjai, felvetette, hogy szeretne vezető lenni valamelyik területen. Nem gondolták, hogy Borbély elvtárs ilyen utat választ, mert ugy látták, hogy kedvezően fogadta azokat, melyeket a Minisztériumban elmondtak neki, ugy tűnt, hogy lenyugodott, lehiggadt. Elmondja még Csáki et., hogy Borbély elvtársat fel kellettkésziteni arra, hogy március 1-el felmentik, de szerinte nem hangzott el semmi olyan, amit károsnak itélne meg. Somodi La.ios elvtárs megítélése, hogy Borbély elvtárs több esetben, mindenárom elsőszámú vezető akar maradni. Ez már magában is hordja az alkalmatlanságot. Külön kapta azt a feladatot, hogy az épitőipar feladatát is patronálja. Sajnos többségében testületi üléseken tudott résztvenni, magánbeszélgetéseket nem folytattak a vállalatnál, de az 1 éves tapasztalata meggyőzte, hogy Borbély elvtárs pártszerütlen magatartást tanusit. Elmondja, hogy a legfelsőbb információk a tegnapi nap folyamán jelezték, hogy a kérdőivek beérkeztek, kérdezték, mit csináljanak vele. Bejelentkezett a műszaki igazgató és elmondta, hogy Borbély elvtárs személyesen I Hevei'•*"•"• S j Lswéucir ] -