MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. november 8. - 1973. május 22.

24. doboz 1972. 11. 08. – 1973. 05. 22. - 410. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. december 5. - Oldalszámok - 410. őe. 3. o.

- 3 ­Skultéti János elvtárs a javaslattal - a büntetésre vonatkozóan - egyetért. Súlyos dolognak minősítette Antal elvtárs tevékenységét, sert a párttagok nem képesek befolyásukat érvényesíteni még a családban sem, pedig ezért őket súlyos felelősség terheli* Sraakó László elvtárs a fegyelmi bizottság, Fekete elvtárs, valamint Virág elvtárs javaslatával egyetértett. Problémaként megemlítette, hogy ellentmondást lát a járási vezetőknél abban, hogy a marxista-leni­nista egyetemről Antal elvtárs kimaradt és ezután pártiskolára javasol­ták. Jónak tartja a fegyelmi bizottság kiegészitő jelentését, ugyanakkor észre­vételezte, hogy a jelentésben általánosítani nem szabad. Megvizsgálandó, Barta András és Antal Gáspár elvtársak alkalmasak-e funkciójukra. A fegyelmi bizottság azzal foglalkozzon, ami hatáskörébe tartozik. Oláh György elvtárs összefoglaló javaslatai alapján a végrehajtó bizottság a következő határozatot hozta: - Elfogadja a megyei fegyelmi bizottság által előterjesztett pártbüntetés mértékét, Antal László elvtársat - a füzesabonyi járási párt-vb kizárási határozatával szemben - "szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel" párt­büntetésben részesiti. - A végrehajtó bizottság megállapította, hogy Antal elvtárs nem járt el következetesen, kommunistához méltóan, ezzel kedvezőtlen példát adott és hozzájárult a községben az ideológiai tevékenység gyengítéséhez. Elsősorban saját magatartásáért felelős. Nem kellett volna részt vennie az egyházi szertartáson. Antal elvtárs nem volt erre vonatkozóan kény­szerhelyzetben. Ugyanakkor az is megállapítást nyert, hogy nem kapott megfelelő segítséget a pártszervezettől. Barta András és Antal Gáspár elvtársak magatartása hozzájárult Antal elvtárs maga tevékenységéhez. - A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a füzesabonyi járási vb eljárása következetlen volt és elvtelen magatartást tanúsítottak azok, akik a szükséges lépést azonnal nem tették meg Barta és Antal elvtárs felelősségrevonására. - A végrehajtó bizottság utasítja a füzesabonyi járási párt-végrehajtó­bizottságot, hogy a legrövidebb időn belül vonja felelősségre Barta és Antal Gáspár elvtársakat. Ugyanakkor foglaljon állást abban, hogy mennyire tarthatja összeegyeztethetőnek ezt a magatartásukat pártfunk­ciójukkal. - A megyei párt-vb kötelezi a füzesabonyi járási párt-vb-t, hogy az 1973* első félévi munkatervében napirendként szerepeljen a járásban folyó vallásos ideológia elleni tevékenység és vizsgálja felül a járási fegyelmi bizottság munkáját. - A végrehajtó bizottság igényli a fegyelmi bizottságtól, hogy a kiegészi­tő javaslataiban szorosan a vb elé tartozó ügyekkel foglalkozzanak. /A jövőben fegyelmi anyagokat levél utján, a fegyelmi bizottság elnöké­nek aláirásával kérjen ben. Ezt ismertetni kell a járási titkárokkal is./ - Igényként támasztotta a fegyelmi bizottság felé a megállapítások helyes és következetes megfogalmazását, valamint a helyes mondatszerkesztést. j Heves megyei ] I Levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents