MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. január 4. - 1972. október 24.

23. doboz 1972. 01. 04. – 1972. 10. 24. - 401. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. július 18. - Oldalszámok - 401. őe. 3. o.

- 3 ­Oláh Syörgy elvtárs összefoglaló javaslatai alapján a végrehajtó bizottság az alábbi határozatot hozta: 1. Elfogadja a községi pártbizottságok és csucsvezetőségek helyzetéről, munkájuk továbbfejlesztésének feladatairól szóló, a Politikai Bizottság 1972. március 21-i határozata végrehajtása érdekében előterjesztett jelentést. Megállapítja, hogy annak a jelentős különbségnek, amely a pártbizottságok és csucsvezetSségek munkájának hatékonysága között fenn­áll a csúcsvesetőség rovására, nem a hatáskör hiánya az oka, hanem min­denek előtt az, hogy a csucsvezetőségek egy részének még nem sikerült az alapszervezetek tényleges, közvetlen irányitóivá válnia* Ennek vi­szont részben személyi Aáder/ okai vannak, részben pedig az, hogy a járá­si- városi pártbizottságoktól sem kapták meg ehhez a feltétlenül szüksé­ges segítséget. 2. A járási és városi pártbizottságok a Politikai Bizottság határozata, valamint az általuk a községi pártszervek munkájának szervezettségéről, hatékonyságáról, tárgyi és személyi feltételeiről végzett elemzés alap­ján tegyék meg a szükséges intézkedéseket e szervek munkája színvonalá­nak emelésére, az alapszervezeteket irányító tevékenységük javítására. Figyelembe véve a csucsvezetőségek alapszervezeteket irányító tevékeny­ségének gyengeségeit, mind a csucsvezetősegekkel, mind pedig az alap­szervezetek titkáraival történő megbeszéléseken egyértelművé és világossá kell tenni a Politikai Bizottság határozata alapján a csucsvezetőségek helyét, szerepét a pártirányítás rendszerében. Határidőt 1972. december 31* 3. A járási és városi pártbizottságok a politikai oktatás lehetőségeit tervszerűen felhasználva gondoskodjanak arról, hegy a községi pártbizott­ságok és csucsvezetőségek titkárai és tagjai megfelelő számban vegyenek részt a politikai képzésben. Határidő: folyamatos. 4. A megyei pártbizottság Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya az 1973* évi költségvetési javaslatban önálló fejezetben tervezze meg a községi pártszervek munkájának javításához szükséges anyagi feltételeket. II. napirend Hozzászólások dr. Szabó Imre elvtárs a státuskérdések rendezésével kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a községi pártszervek létrehozása megoldható a párt által történő függetlenítés nélkül is. Javasolta, hogy a járási pártbizottságok keressék az egyéb megoldás lehe­tőségeit, mert ez megítélése szerint még nem merült ki. Tartalékok vannak még a termelőszövetkezetek és az üzemek által függetlenitett/titkárok további bevonásában, de ha szükséges, minőségi cserét is kell végrehajtani. Lehetőség mutatkozik továbbá tiszteletdija* titkárok beállítására is. A to­vábbiakban kérte a végrehajtó bizottságot, hogy gondoskodjon az üzemek és termelőszövetkezetek által függetlenített titkárok helyzetének és munká­jának értékeléséről. Heves megyei I Levéltár |

Next

/
Thumbnails
Contents