MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1972. január 4. - 1972. október 24.
23. doboz 1972. 01. 04. – 1972. 10. 24. - 401. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1972. július 18. - Oldalszámok - 401. őe. 4. o.
- 4 Virág Károly elvtárs javasolta, kegy az előterjesztés 2. pántjában döntsön csak a végrehajtó bizottság ugy, hogy a státusnövekedés nélkül Gyöngyös és Hatvan városban legyen első titkár és szervezetszerű helyettese titkári minőségben, aki az osztályvezetői feladatokat is ellátja. Rámutatott arra, hogy a Politikai Bizottság határozatában megjelölt 45 státust már elosztották, igy státusnövekedésre pillanatnyilag nem számithatunk, igy keresni kell az egyéb megoldásokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy a jelentkező igényeket saját erőből megoldani nem tudjuk, ezért kérte a Központi Bizottság Párt és Tömegszervezetek Osztályának segítségét* Subán Dezső elvtárs kifejtette, hogy a községi szintű pártszervek munkája* nak hatékonyságát elsősorban függetlenitéssel lehet növelni, Tapasztalatai szerint a esuesvezetőségek titkárai anyagilag hátrányos helyzetbe kerülnek, mely családon belül is gondként jelentkezik, de a politikai munkára is rányomja a bélyegét, A járási pártbizottságok terhére történő függetlenítést nem javasolja - szerinte ez nem járható ut -, mert a járási pártbizottságok munkája színvonalának esökkenését eredményezné. Tájékoztatásul elmondotta, hogy az egri járás tefietés, ha az Elnöki Tanács azt jóváhagyja, ujabb közös tanácsok alakulnak és ez ujabb átrendeződést fog eredményezni a pártszervek és az alapszervezetek vonatkozásában is. Oláh György elvtár-s összefoglaló javaslatai alapján a végrehajtó bizottság az alábbi határozatot hozta: • 1, Hatvan és Gyöngyös városok pártbizottságainál abból a célból, hogy a vezetés folyamatossága titkári szinten biztosítva legyen: a/ a jelenlegi titkári tisztséget első titkárivá kell minősíteni; b/ az apparátus arra legalkalmasabb osztályvezetőjét státusnövekedés nélkül titkárrá kell megválasztani. Az ilymódon megválasztott titkárok változatlanul közvetlenül ellátják az osztály vezetését is. Határidő: 1972. dec, 31* Felelős: Virág Károly 2, A járási pártbizottságok és Hatvan város pártbizottsága - a Politikai Bizottság határozatai alapján - a községi pártszervek munkájának javítása érdekében figyelembe véve az apparátuson belüli és a tiszteletdíjas titkárokkal való megoldás lehetőségeit is, mérjék fel státusigényeiket és ezzel kapcsolatban tegyenek javaslatot a megyei párt-végrehajtóbizottságnak. Ezzel egyidőben terjesszék elő javaslataikat uj pártbizottságok létrehozására is. Határidő: 1972. október 31. III, napirend A párt-végrehajtébizottság az 1972, II, félévi politikai évfordulók megünneplésére előterjesztett javaslatot az első oldal 4, pontban azzal a módosítással fogadta el, hogy a Heves megyei Népújság augusztus 2o-i számában írandó ünnepi megemlékezés készítőjének név szerinti megjelölését mellőzzük, 1 uvéttár___J