MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1978. november. 30.
100. ő. e. (4. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1978. XI. 30. - Napirend: - 1. Személyi kérdések: Vass József felmentése a városi KISZ- bizottság titkári funkciója alól; helyette Rabóczky Lajos kinevezése. - 2. Jelentés a párttagság összetételéről, a tagfelvételekről, a pártból kikerültek számának alakulásáról. - 3. Jelentés az üzemi és munkahelyi demokrácia érvényesülésének tapasztalatairól és a további feladatokról. - 4. Különfélék: beszámoló taggyűlések előkészítése.
Tehát a párt nem öncélú szervezet, hanem eszköz a muriésosztály politikai céljainak megvalósítására. Egész működését, szervezeti rendjét, összetételét ez az elvi álláspont határozza meg. Ily módon a tagfelvétel és az egész pártépitő munka alá van rendelve a mindenkor adott politikai szükségletnek. Ezeket az elvi összefüggéseket kell szem előtt tartanunk, amikor az összetétel és a tagfelvételi munka témájával foglalkozunk. Ezt tette a Politikai Bizottság is, amikor 1972. novemberében szabályozta a tagfelvétel ütemét, mely átmeneti a^ffiinisztíativ intézkedéseket is hozott, ma-gá-val-» Ezt követően néhány évig a városi pártbizottság e^eg-4(teirefregamot-ifcpotí, arroirirelfetr-ie megha-iáxozva a munkások^SzJmat^ Erre szükség volt, mert a tagfelvételek abszolút száma meghaladta az optimális mértéket, ezen belül nem volt megfelelő a fizikai munkások száma, ami magával hozta a párttagságon belüli csökkenő arányukat. . J»Á^ Ez- a VA-RG-HPY.ám flpbp PPja--^WN^ng7vírE^ tervszámokat nem állapítottunk meg. Ezt azért tettük, mert nem akartuk az alapszervezetek cselekvőképességét korlátozni - elkerülve ezzel azt, hogy olyanok kerüljenek a pártba, akik politikailag még nem elég érettek a párttagságra, és kivülrekedhettek volna olyanok, akik alkalmasak, és felvételük erősitette a pártot. Az emiitett intézkedés két évig volt érvényben, és kedvező arányú változást idézett elő a tagfelvételi munkában. A határozatban megszabott kettős feladat végrehajtásában is előre léptünk. Biztosítottuk a párttagsággal járó követelmények magasabb szintjét, ennek megfelelően egységesebb követelményrendszer alakult ki, melynek középpontjába^ a politikai alkalmasság került. Ezzel egyidőben növeltük a követelményeket a párton belül is. Szélesedett a pártme^izatások köre, azok ellenőrzése és számonkérése. Ugyanakkor lehetővé tettük azt, hogy aki nem tud, vagy nem akar lépést tartani a megrtvekedett követelményekkel, az önként, egzisztenciális veszteség nélkül megválhat a párttól. Ez utóbbihoz jelentős mértékben hozzájárult az 1976-ban lebonyolított tagkönyvcsere, a párttagokkal történt elbeszélgetések. 1974. június 17-i határozatában a Politikai Bizottság a párttagság összetételének minőségi fejlesztését tűzte ki célul ugy, hogy a növekedés ne haladja meg a több éven át kialakult ütemet.