MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1978. október. 18.
99. ő. e. (4. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1978. X. 18. - Napirend: - 1. Jelentés a munkásifjúság szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelésének tapasztalatairól, javaslat a további feladatokra.
Általában növekszik ez érdeklődés a bel- és külpolitikai kérdések iránt , a nemzetközi osztályharc, a nemzetközi munkásmozgalomban meglévő problémák iránt. Ehhez kötődve fejlődik a szocialista hazafiségra és a proletár internacionalizmus gyakorlásának lehetősége és az ezzel való azonosulás. Eltérő tapasztalatok vannak ezen a területen is, de meghatározó a pozitív fejlődési folyamat. Fokozatosan felismerik a becsületes munka .jelentőségét, a munkahelyi rend és szervezettség hatását saját életükre és ennek tudatában tevékenykednek. Több üzem önkritikusan állapítja meg, hogy ezen a területen kevéssé mutatható ki a rendszeres, meggyőző, nevelő és felvilágosító munka. Találkozunk olyan személyekkel is a fiatalok kisebb csoportjónál, akik a közösségi munkótól távoltartják magukat, "adok, ha kapok" szemléletűek, és az egyéni érdeket helyezik előtérbe, A leglényegesebb dolog, hogy döntő többségükben a munkásif juság a becsületesen végzett munkát politikai cselek vésnek tekinti és ugy értelmezi, hogy a becsületes műnkén keresztül nyilvónul meg az emberek politikai meggyőződése, E politikai célok felismerése alapvetően fontos és nagy részük tudatosan tevékenykedik a területen, A politikai célok felismerésében ösztönösséggel is találkozunk, nem eléggé ismerik a termelő munka és a politika kapcsolatát. Az itéletalkotés tapasztalataink szerint messzemenően függ a képzettség színvonalától . A munkás ifjúság természetesnek és megmásithatatlannak tartja a munkásosztály hatalmát és az elért eredményeket, tudatóban van annak, hogy ő is részt vesz az anyagi és szellemi értékek létrehozáséban, döntő többségük érzelmileg azonosul a szoo ializmussa1,