MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1960. december. 22.
27. ő. e. (1. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1960. XII. 22. - Napirend: - 1. Jelentés az 1960. évi pártpolitikai munka legfontosabb tapasztalatairól.
/Az év során sikerült eloreriemaüiüc'temeloszövetkezeteink megszilárdítása terén is. PártunkVII. kongresszusa, naná ennek nyo— nán a januárban megtartott PB. ülésünk határozatilag köte-,. lezte a VB-t arra, hogy oldja meg a tsz. szakmai vezetését, mert ez előfeltétele volt annak, hogy a két tsz-t gazdaságilag rendbe hozzuk. Az év során a .alázs Ignác tsz. vezetését sikerült a Gyúró elvtárs személyében olyan szakemberre bizni, aki nemcsak a jobb munkaszervezésben, hanem szakmai jártassága folytán'is hozzájárult .ahhoz, hogy a tavalyi 21 Ft-ot osztó tsz. az idén előreláthatólag 34-35 Ft-ot tud osztani egy munkaegységre. A Nagy József tsz-hez pedig Isó elvtárs kihelyezésével adtunk szakmai segitséget. Ebben a tsz-ben a tavalyi 56 Ft-os munkaegység helyett az idén a gyenge szőlőtérmés ellenére is előreláthatólag 6o Ft-ot osztanak. Teriielőszövetkezeteink a rossz időjárás ellenére is tejesitették termelési és értékesítési tervüket, sőt egyes, a'népgazdaság szempontjából fontos termékféleségekből /niiit pl. sertés, vágómarha/ tul is teljesítették azt. Javult termelőszövetkezeti tagjaink munkafegyelme is. Ezt az mutatja leginkább, hogy a nagyfokú munkaerő hiány ellenére is /kevés társadalmi segítséggel/ az összes fő mezőgazdasági munkákat /kivéve az őszi vetést és betakarítást - ahol a rendkívüli időjárás nagyon befolyásolta a munkát/ időben elvégezték. Az őszi .vetésben a Nagy József tsz-nél van 8 kh. kenyérgabona kiesés, amit majd lehetőleg tavaszi búzával kell pótolnunk. Az idén mindként tsz-nél jelentős munkaerő hiány volt, mégis * a családtagok bevonására nem tettünk megfelelő intézkedéseket. ' A következő évben jobban kell hasznosítani a Megyei- Pártbizottság által kidolgozott premizálási rendszert - elsősorban a szőlőmüve lésben és még a tavaszi munkák megkezdése előtt ki kell osztani a szőlőterületeket tagokra, hogy igy minél többcsaládtagot be tudjunk Vonni a munkáiba és enyhítsük a munkaerő hiányt, valamint azért, hogy jobb műveléssel, jobb terméseredményeket érjünk el, több árut értékesítsünk az állam felé és a tagok jövedelme is tovább emelkedjen,Az állattenyésztés a mi tsz-einknek nem fő'profiljuk, mégis törekedni kell arra, hogy a .lehetőségekhez mérten fejlődjön állatállományuk és több állati terméket, elsősorban hizottsertést értékesítsenek az állam felé. Élihez szükség van az anyakoca állomány a lehetőséghez mérten való fejlesztésére, valamint el kell érni, hogy a szarvasmarha szaporulatot .g lehetőleg felneveljük, vagyis el kell érni^ hogy tsz-eink az állattenyésztésben is áttérjenek a tenyésztésre ós a szükséges állatállományt ne felvásárlással, hanem" tenyésztéssel biztosítsuk. Tsz-eink ez évi munka*.jukkái elérték azt, hogy az idén már nem kell szégyenkeznünk az egyéni parasztok előtt a termésátlagok alacsonyabb volta miatt, az áruértékesítés terén pedig annak ellenére, hogy a szántó terület kis százalékát művelték csupán,