Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)

Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulása és korszakai

Vármegyék és szabad kerületek 85 rendszertelen, majd rendszeres formában. A döntő fordulat 1685-ben következett be, amikoris a bécsi udvar a hajdúvárosokat rendes adó­alanynak tekintette.19 Életbevágóan fontos kérdés volt azonban szá­munkra, hogy adóterhüket önállóan vagy pedig Szabolcs megye kere­tében teljesítik-e. A hajdúvárosok érdeke természetesen az önállóság volt, míg Szabolcs vármegyéé ezzel ellentétes. Általános adóügyi megfontolásokból hajdúvárosok törekvését a bécsi udvar is támogatta, s az 1696-os nádori concurzuson, amelyen a hajdúvárosok is részt vettek, önálló adózási portákat állapítottak meg részükre, s egyben véglegesen elválasztották azt Szabolcs vármegyétől.20 21 A különálló adózási porták megléte, az ezzel kapcsolatos fela­datkör volt az a szilárd mag, amely elodázhatatlanul szükségessé tette a városok feletti szervezet létrejöttét, hogy az az idők folyamán újabb és újabb feladatköröket vonjon magához. A hajdúvárosok 1698-ban Désány István személyében főkapitányt választottak, akit az Udvari Haditanács 1699-ben tisztjében megerősített. A főkapitány választást hamarosan követte a kerületi tisztikar kiépülése, amelynek folyamatát 0 1 itt nem áll módomban részletezni. A török uralom megszűnte után a hajdúvárosok számára első­rendű kérdésként vetődött fel a főhatóság, a hovatartozás kérdése. Korántsem volt ugyanis mindegy, hogy melyik kormányszék alá tar­toznak, s ráadásul Szabolcs vármegye is állandóan napirenden tartotta területi igényét. Eddigi főhatóságuk ugyanis, a kassai főkapitányság előbb ténylegesen, majd jogilag is megszűnt.22 Elméletileg három út állott a kérdés rendezésére. Vagy véglegesen az Udvari Haditanács alá kerülnek, vagy a Kamara fennhatósága alá rendelik őket vagy pedig Szabolcs megye kebelezi be a városokat. A Hajdúkerület számára a legjobb az első, a legrosszabb pedig a harmadik változat lett volna. A hajdúvárosok 1715. márc. 3-án Böszörményben tartott köz­gyűlésükön a következőket határozták! A Pozsonyban tartózkodó Csanády Sámuel főkapitány érje el, hogy az Udvari Haditanács alá rendeljék őket, ha ez nem menne, megelégednének a kamarai függés­sel is, mert a legfőbb veszélyt Szabolcs megye joghatóságában lát­19 Ráczl. 1969. 150-151. 20 Nyakas M. 1977.45. 21 Sillye G. 1847. Komorócz Gy. 1969. 76-83. 22 Sillye G. 1882.

Next

/
Thumbnails
Contents