Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon
34 Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon nak elterjedtebb módja. A másikat a megyén keresztül végeztették a bíróságok. A parancslevél szinte szó szerint ugyanúgy szólt, mint amikor valamelyik hiteleshelyhez címezték, itt azonban nem voltak királyi vagy nádori emberek. A kétféle funkciót egyetlen szerv látta el, a megye. Kiküldtek egy szolgabírót, aki a vizsgálatot elvégezve visz- szatért a sedriára és ott elmondta annak eredményét, amit a megye foglalt írásba és pecsételt meg a szokásos módon. Az esetek többségében a normális hiteleshelyi eljárás volt szokásban. Néha egyszerre két szomszédos hiteleshelynek is küldtek felszólítást harmadikként pedig az illetékes vármegyének. A megye azonban nem lett hiteleshely. A külső hiteleshelyi munkák közül többnyire vizsgálatok elvégzésével bízták meg, határjárással, birtokba iktatással csak jelentéktelen esetekben. Ez utóbbiak ugyanis olyan örökös birtokjogokat igazoltak, amihez közhitelű (autentikus) pecsétre lett volna szükség. A középkori megyéknek azonban nem volt pecsétjük. A bírói parancsok nagyobbik része ún. egyszerű tudományvételre utasított. A bíróság előadta az ügyet, majd ezt írta: „megparancsoljuk, hogy küldjétek ki egy vagy két közületek való személyt, akik mindenkitől, akit illet, az előadottakról az igaz valóságot tudják meg, amit nekünk híven írjatok meg.” A megye erre többnyire egy szolgabírót küldött ki, aki kiszállt a megyébe, többektől tudakozódott, majd „hozzánk visszatérve” azt jelentette, hogy az előadottak igaznak bizonyultak. Ritkábban, csak meghatározott alkalmakkor került sor a bizonyítás egy másik fajtájára, a kikiáltott közgyűlésre (proclamata congregatio generalis). Nevén kívül ennek semmi köze nem volt a közgyűlésekhez. Az erre felszólító parancsban (mandatum) a bíróság előadta ügyet, majd kétféle utasítást adhatott ki. Vagy azt, hogy a sedriára hívják össze „kikiáltott közgyűlés módjára” a tanúkat és eskü alatt hallgassák ki őket, vagy azt, hogy a helyszínen történjék ugyanez. Akár így, akár ügy szólt a parancs, a megyék inkább a helyszínen végezték a kikiáltott közgyűlést. Erre az eljárásra már az Anjou-korból van néhány példánk, valójában azonban csak rövid ideig virágoztak. Zsigmond 1435-ös törvénykönyve rendelte el tartásukat, Mátyás 1486-os törvénykönyve szüntette meg őket. E bizonyítási formát csak a hatalmaskodások kivizsgálásakor rendelték el.40 A megye katonai funkciói fennmaradtak. A megyei bandériumok a királyival és a zászlósúriakkal összehasonlítva nem tartoztak a 40 CJH 1435: 3.tc., 1486: 2.tc.
