Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon
Vármegyék és szabad kerületek 33 belső munka nagy részét a bevallások (fassio) felvétele jelentette, ez kb. a mai közjegyzői tevékenységnek felelt meg. A külső tevékenység is a közhitelüséghez kapcsolódott. Ha valaki panaszt tett a kúriában, akkor az egy vizsgáló, idéző vagy a beperelt fél jogsértő tevékenységére utasító parancsot tartalmazó oklevelet állított ki. Ugyanez történt akkor is, ha a bíróság ítéletet hirdetett vagy pl. határjárást rendelt el. Az oklevelet maga a peres fél vagy megbízottja vitte el a területileg illetékes hiteleshelyhez. A parancs arra utasította a káptalant vagy a konventet, hogy egy embere szálljon ki hiteles tanúbizonyságul a helyszínre, ahol az idézést, vizsgálatot stb. végrehajtották. A hiteleshelyi ember az eljárás érdemi részében csupán passzív résztvevő volt. A parancsot adó bíróságtól függően királyi, nádori, vajdai vagy báni embernek nevezett személy végezte el a rábízott feladatot. Az ő nevüket már a parancslevél tartalmazta, a parancslevelet kérő peres fél nevezte meg az általa megbízhatónak tartott megyebéli embereket, közülük választották ki a legkönnyebben elérhetőt. A hiteleshelyi ember a helyszínen rövid, vázlatos feljegyzést készített, majd a királyi, nádori stb. emberrel visszatérve a hiteleshelyre, bevallást tettek az elvégzettekről, ahol a hiteleshely pecsétje alatt kiállították az erről készült oklevelet. A külső hiteleshelyi eljárás tehát alapvetően két funkciót ötvözött, ezeket különböző személyek végezték. Az egyik a bíróság embere volt, akire a bírói parancs elvégzése hárult, a másik a hiteleshely, ami a közhitelűséget biztosította, mégpedig kétféleképpen: egyszer a hiteleshelyi tanúbizonyság kiküldésekor a helyszínen, másodszor az eljárásról kiállított írásos dokumentum útján, amelynek pecsétje és a szabott formulák közt kiállított megfogalmazása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy higgyenek neki.39 Ez volt a perekben szokásos vizsgálatok, közbenszóló és végítéletek végrehajtásá39 A hiteleshelyekre vonatkozó irodalom legfontosabbika: Eckhart Ferenc: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband IX. 1914. A mindennapi működésre: Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi /convent oklevéladó működése 1569- ig. Turul 1928. Borsa Iván: Ügyintézési törekvések a leleszi hiteleshelyen a XIV. és XV. század fordulóján. In Miscellanea fontium historiae Europaeae. Emlékkönyv H. Balázs Éva történészprofesszor 80.születésnapjára, szerk: Kalmár János Bp. 1997. A közhitelűségnek csak egyik követelménye a hiteles pecsét. Legalább ennyire fontos volt, hogy az iratot szigorúan szabott keretek közt állítsák ki. A jogi írásbeliséget ez különböztette meg minden mástól. Latinul írni sokan tudhattak, de oklevelet csak az tudott írni, aki ismerte a jogi formulákat.
