Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon
20 Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon jához, a nádorhoz fellebbezhettek, aki amúgy is felelős volt e szervezetért.10 Az egyházi birtokok, különösen a nagyobbak felett, még ennyi hatalommal sem rendelkezhettek a megyésispánok. Amikor lezárult a bevezetőben említett vita a vármegyék kezdeteiről, azonnal egy újabb problémával kellett szembenézni a történészeknek. Mennyiben tartoztak a királyi megye szervezetébe a szabad vidéki birtokosok, az úri nemzetségek nagyobb tisztséget nem viselő tagjai, a 13.század királyi szerviensei és elődeik, ahogy sokan fogalmaztak a „nemzetségi” vagy „másik Magyarország” képviselői? A társadalomnak e része, de még későbbi leszármazóik is, peres ügyeiket leggyakrabban egymás közt mai szóval választott, korabeli elnevezéssel fogott bírákkal intézték. A 11.században kizárólag a fogott bírák azonban már nem voltak elegendők az ügyek elintézésére. E szabad és birtokos rétegek szabadságához már ekkor hozzá tartozott, hogy csak a király (vagy a herceg) hatalma alatt álltak, azaz nagyobb ügyekben csak ő ítélhetett felettük. Ilyennek minősültek az élet elvesztésével büntetendő tettek, a jogtalan erőszak megítélése, ami elvileg az élet, de még gyakrabban a birtok elvesztését vonta maga után, egyáltalán mindenfajta birtokügyek. Ha a fogott bírák nem tudták elsimítani ezeket a pereket, akkor elvileg csak az uralkodó ítélhetett volna. Az uralkodó ugyan gyakran volt úton, ezek az utazások szinte állandó ítélkezéssel teltek, az egész ország ügyében a királyi udvarból mégsem lehetett igazságot tenni, még akkor sem, ha lassacskán a nádor, majd a 12. században királyi udvar bírája, a későbbi országbíró is ítélkezett ilyen ügyekben. Az ispánt ugyan a király nevezte ki saját belátása szerint, de ő nem a király, hanem csak a saját nevében ítélkezett. Ez egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a birtokos szabadok felett akár a legcsekélyebb birtokügyben is ítéletet hozzon. A megoldás egyszerű volt és a biztonság kedvéért két intézmény is kialakult az ilyen ügyek elintézésére. Az egyik az állandó királybírók intézménye volt, akiket a 13. századi források billogosoknak neveztek. A billog szó a poroszlójuk nyakában függő idézőpecsétre, azaz ércbillogra utalt. A pecséttel történő idézés az egész középkorban szokásos volt, a billogosok azonban nem akármilyen pecséttel idézték meg a peres feleket. Az ő pecsétjük10 Draskóczy István: udvarnok In Korai magyar történeti lexikon (9-14. század') főszerk. Kristó Gyula Bp. 1994. [KMTL]
