Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Takács Péter: A Hajdúk címerei
146 Takács Péter: A Hajdúk címerei mámoros ünneplése óta közülük hányán vetett cselt a halál, hányán sebesültek nyomorékká, hányán szegődtek el végvárakba, idegen országba, hányán mentek vissza lőzsérek marháit őrizni, hajtani, hányán szegődtek fejedelmi testőrré Báthori Gábor mellé, s hányán kérelmezték vagy érdemelték ki egyéni nemesítésüket régi lakhelyük, telkük, szolgálattal terhelt kúriájuk nemesítését és szabadítását kérvényezve. A legtöbben természetesen előbb-utőbb megtelepedtek a szabadalmazott, nekik adományozott helységekben. De pusztított közöttük utána is a halál. A címer állt, a halál dolgozott, a szabadság kopott, mígnem címeres nemesekből viszonylag jól szervezett adófizető, kincstári taksás szabad parasztokká szelídültek a hajdúk, hogy a 19. század elmúlt korok hősiességében kutakodó romaticizmusa megemelje újra szabadságuk gondolati, eszmei, ideológiai értékét, s bearanyozza őket kellő, mára azonban már újra megkopott, megfakult dicsőséggel. Kollektív címerüknek is - nem a harci dicsőség - ez a paraszti nyugalom hozta meg az igazi, a közösségi funkcióját, amilyen célra és szerepkörre maga Bocskai is szánhatta. Az egymással is vetélkedő kapitányok, századosok közül sokan már korábban is nemesek voltak, vagy aki közülük sokat tartott a nemességről, Báthori Gábor vígkedvű címerpazarló hajlamát megsejtve, hamar megnemesedett, és kicsinyke birtokot is adományoztatott magának, lehetőleg a hajdúföldön kívül. A hajdúság zöme azonban hamarosan bekényszerült a hajdúföldre, előbb legeltetni, még keveset harcolni, gyakrabban zsákmányolni, majd szántani-vetni, bizonygatni ártatlanságát, eltűrni a megyék sűrű panaszát, majdnem olyan gyakori zaklatásait. Ekkora nőtt meg funkcionálisan a címer szerepe, immár nem mint címeré, hanem mint a helyi közösség döntéseit, alkuit, szerződéseit, lokális bírói ítéleteit hitelesítő pecsétképé. A szabad hajdú közösségek ugyanis királyi megerősítésü mezővárosi joggal éltek, ami a magyar rendiség struktúrájában elég jelentős autonómia hordozójává tette őket, s ezeket az autonómiákat fogta át, hangolta össze regionálisan politikai-, közigazgatási-, katonai- és bíráskodási-, igazságszolgáltatási szempontból a megyékkel majdnem egyenrangúvá a Hajdúság mint kapitányság. Ennek az autonómiának a tényeleges gyakorlásához volt szükség a hét, majd Polgár kihullása után a hat hajdúváros autonómiáját jelképező és kifejező címerre, mint szimbólumra, s az autonómia hitelességét szavatoló pecsétre, amelyek természetesen a címerek lenyomatai voltak.
