Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)

Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és az országgyűlési képviseleti jog

Vármegyék és szabad kerületek 101 Célszerű itt megemlékeznünk a hajdúkerületi főkapitány válasz­tási rendjének alakulásáról, amely ugyan nem tartozik szorosan az országgyűlési képviselet kérdésköréhez, de amely mégis élesen vető­dött fel az 1790/91. évi diétán. A főkapitányi tisztség ugyanis abban a formában, ahogyan létrejött, átmeneti képződménynek tekinthető, mivel azonban a Hajdúkerület fennállta alatt a tisztség lényege vég­eredményben nem változott, egyben archaikussá is vált. A kerületi főkapitányt ugyanis az egyes városok küldöttei választották, így meg kellelt felelni választói akaratának, ugyanakkor az: államhatalom erő­sítette meg tisztségében, tehát a felsőbb szervek elvárásainak is eleget kellett tennie. Egyszerre volt feltát választott s egyben államilag kine­vezett hivatalnok, s így mintegy egy személyben egyesítene a nemesi vármegye főispáni és alispáni funkcióját.16 A jogaiba visszahelyezett Hajdúkerület egyébként szívvel- lélekkel vett részt abban a nagy nemesi „felbuzdulásban”, amely II. József halálát követte. Ez teljesen érthető is! Annál is inkább, mert a vármegyei köznemesség ekkor, a történelem folyamán első ízben és talán utoljára hajlandó volt partnerként kezelni a hajdúvárosokat. Amint láthattuk, meghívták őket az országgyűlésre, s részt vehettek II. Lipót koronázásán is. A hajdúvárosok ebből az alkalomból díszes bandériumot szándékoztak kiállítani, harminc válogatott legényt, Egyenruhájuk a következő: világoskék dolmány és nadrág fehér zsi­nórral, veres övvel és katona módra készült süveggel, a dolmányon felül pedig vörös színű báránybőr kacagánnyal. Amint láthattuk, a Hajdúkerület közgyűlése az országgyűlésre a főkapitányt, Jabionczay Petes Jánost és a hites nótáriust, Nánási Oláh Mihályt küldte ki követnek. Az országgyűlést Budára hívták össze, majd Pozsonyba helyezték át. A Hajdúkerület 1790. május tizenhetedikén Szoboszlón tartott közgyűlésében fogalmazta meg számukra az úgynevezett követi utasí­tást, azaz azokat a szempontokat, amelyeket követniük kellett. E sze­rint el kell érniük, hogy már ezen a diaetán teljes jogú követként, sza­vazati joggal vehessenek részt. Ennek érdekében már az országgyűlés kezdete előtt Budán legyenek, s személyesen keressék fel a várme­gyék és a szabad királyi városok követeit. Vigyék magukkal a hajdúk 16 Nyakas Miklós: A hajdúkerületi főkapitány választási rendjének alakulása. A Hajdúsági Múzeum Évkönyve VII. (szerk. Nyakas Miklós) Hajdúböszörmény, 1990. 53-65.

Next

/
Thumbnails
Contents