Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gazdag István: A sajtó fegyver. Válogatott debreceni sajtószemelvények
Debrecen , 1849. március 7. 95 A SAJTÓ FEGYVER Korunk küzdelmeinél a kard és ágyúval szinte egybecsű fegyver a sajtó. Ezírt nem tudjuk elégé sajnálni, hogy az illető urak a Pestről elfutás alkalmával arról nem gondoskodtak, hogy a nép számára való nyomtatványok készitetése fen ne akadjon. Úgy tudjuk, hogy a tótságra roppant hatással volt a tót nyelven adott „Nép barátja” és másrészről azt is tudjuk, hogy az oláhságra sem maradt hatás nélkül a nyelvükön nyomtatott „Nép barátja”. És ime mégis már több két hónapjánál, hogy egyik néphez sem szólunk saját nyelvén: azok a magyar kormánytól semmit sem olvasnak. Bezzeg Schlick és Urban szorgalmasan áraszják a bódításra számított sárga- fekete tartalmú nyomtatványokat. Halljuk, hogy egy pár egyént megindított Kassára a kormány, hogy ott tót Néplapot adjanak ki - ezek azonban az ellenségtől félve visszatértek Debreczenbe. Szerintünk itt helyben lenne köteles a kormány minél gyorsabban intezkedrni, hogy a tót és oláh Néplapok minél hamarabb nyomassanak, hogy igy e néppel a szellemi közlekedés hovahamarább újra megkezdődhessék. Megjelent az Alföldi Fürlap 1849. március 7-i számában, a Nem hivatalos rész rovatban A Néplapok címmel Debrecen, 1849. március 29. ISKOLÁBA A GYEREKEKKEL Eddig sem igen volt szokásban, falusi atyánfiai egy részénél, iskoláztatni gyermekeiket, mert sokan azon ostoba hitben éltek, hogy ha ők és apáik megélhettek a betű ismerete nélkül, miért ne élhetnének meg gyermekei is! - most pedig e háborús világban épenséggel nem igen törődnek sokan azzal, hogy gyermekeik valamit tanuljanak az iskolában. Igaz, hogy apáink holtig csak megéltek a betű ismerete nélkül is; hanem ugyancsak nyomorúságosán éltek, mert még maguk javát sem tudták megismerni csupa tudatlanságból... Holott, ha tanult volna valami kis írást, olvasást, természettudományt, a józan okosság reguláit: akkor nem tévedne annyiszor, nem vinnék annyiszor jégre a rosszakaratuak. Tanulás teszi az embert emberré: mert senki születésénél fogva nem bölcs, hanem szorgalmas, tanulás által szerezhető meg a bölcsesség. A tanulás ollyan az ember lelkének, mint a szántás a földnek: jó termővé mivelés nélkül egyik sem lesz... Iskolába tehát a gyerekkel, főként most, midőn a legszegényebb sorsú magyar előtt is nyitva az út egész a legfensőbb hivatalig, a hová bizony kellő tudomány nélkül nem juthatni... És e háborús idő épen senkit nem tarthat vissza attól, hogy iskolába küldje gyermekét: mert most is csak úgy lehet végezni az okos dolgokat, mint azelőtt, és épen a háborús időben, meg ennek utána lesz legnagyobb szükségünk a kimivelt észre, hogy vad népeknek ne neveztessünk csúfjára a világnak... Az ökör mellé ne fogjunk a tanuláshoz való gyermeket, se a libák őrzése miatt ne hagyjuk parlagon a legszebb észt. Inkább vesszen a liba, és inkább dolgozzunk magunk az ökrök mellett, hogy sem a mi heverheté- sünk miatt gyermekeink tudatlanok maradjanak, és ezért egykor megátkozzák porainkat. Az írás megjelent a Nép barátja című újság 1849. március 29-i számában Atádi Vilmos tollából.
