Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Ölveti Gábor: Debreceni változások az 1848-as törvények hatására
58 te a tanítókat. A legfontosabb érv viszont az volt, hogy mint törvényhatóság képesnek érezte magát arra, hogy jól ismerve a jelölteket önállóan döntsön személyükről.8 Debrecen Szabolcs megyében elterülő pusztákat birtokolt, így mint közbirtokos adta ki haszonbérbe ezeket a területeket. A konfliktus előjele volt az az 1848-as februári esemény, amikor a megye felkérte a városi tanácsot, hogy segítse a nemesek összeírását a megyéhez tartozó területen. A válasz kategorikusan elutasító volt, hiszen a bérlők polgári jótéteményként, a kiváltságukból fakadóan részesültek a földből, tehát továbbra is a város a birtokos. Elintéződött a dolog azzal, hogy a tanács megküldte a Szabolcs megyében szavazati joggal bíró, de Debrecenben lakó nemesek névsorát. Az igazi perpatvar 1848 júliusában tört ki, amikor a haza megsegítésére Szabolcs megye kormányzó választmánya Debrecenre, mint megyei földbirtokosra adót vetett ki. A város felháborodottan utasította el a pénzösszeg kifizetését, mert ez ellentétes az önkéntes adakozásra szólító miniszteri rendelettel, egyébként sem ismerte el a megye adókivetési jogát, amely a törvényhozás és saját hatásköre. Legfőképpen azonban a kettős adózással nem értett egyet, hiszen mint törvényhatóság a miniszteri leiratra egész területe után fizette az adományt. Következésképpen, ha a megye felhívására a puszták után még egyszer fizet, a város polgárai károsodnak. A város nagyon komolyan fontolgatta, hogy az országgyűléshez fordul a pusztáknak Debrecenhez csatolása érdekében éppen azért, hogy egyik alapvető törvényhatósági jogkörét, az adókivetés jogát maga érvényesíthesse. Ebből semmi sem valósult meg, mert 1849 májusában a belügyminiszter utasította a tanácsot, hogy miután a közteherviselés személyenkénti adózást jelent, működjön közre a városban lakó, de szabolcsi területet haszonbérlők adójának beszedésében. Debrecen a közteherviselés fenti módozata szerint szováti földbirtokáért is fizetett adót Szabolcs vármegye pénztárába. A közteherviselés tehát a korábban nemesi birtokok megadóztatását is jelentette. A város a megyénél 1849 elején maga kezdeményezte a szováti birtokán történt változások szerinti adókivetést, nehogy úgy járjon, mint ugyanott az ezt megelőző úrbéri per kapcsán. A Szabolcs megyéhez tartozó Szovát a XVIII. század második felétől került Debrecen és az ugyancsak debreceni Komáromy család földesúri birtokához, ez utóbbit egyébként a város később bekebelezte. A város az egész birtokot úrbéri jövedelmeivel együtt időszakonként kötött szerződés alapján Szovát lakosságának haszonbérbe adta. A lakosság pedig az idők folyamán összekavarta az allódiális és az úrbéri földeket. A szovátiak a Debrecen tanácsa által 1835-ben kezdeményezett és még 1839-ben is tartó úrbéri rendbeszedési per jogosságát nem ismerték el, tudniillik, hogy a városnak a falu határán lett volna allódiális földje. Akkor a Szabolcs megyei úrbéri szék bírósága, majd az ítélet nyomán a felső hatóságok is kimondták, hogy a várost, mint földesurat megilleti az allódiális föld. A Debrecen általi haszonbérbeadás 114 egész jobbágyi telekre és 300 zsellér szolgáltatására és dézsmájára terjedt ki. Hosszú szünet után 1847-ben a helytartótanácsnál Szovát újra kezdeményezte a vitát, amely a békés egyezséget, ellenkező esetben megyei tiszti ügyészi eljárást írta elő. Sikeres megegyezés hiányában Debrecent a Szabolcs megyei alispáni bíróság elé idézték. Ismeretes, hogy 1848 májusában törvény szerint már nem léteztek az úri törvényhatóságok. A tanács hiába hivatkozott az 1848: X. t. c. l.§-ban foglaltakra, tudniillik, hogy az úrbéri per útján történt rendezés és annak végrehajtása esetén az többé fel nem bontható, az alispáni bíróság a szovátiak által kezdeményezett pernek helyt adott. Mellékes körülmény, de említésre méltó, hogy a megyei bíróságon más Debrecen lakóival kapcsolatos ügyek is szerepeltek, ezek tárgyalását azonban az ősiség eltörlését kimondó 1848: XV. törvénycikk alapján a további törvényes rendelkezésig függőben hagyták. Mindenesetre a várost kellemetlenül érintette a bíróság döntése a szovátiakkal folytatott per újraélesztésével. Nemcsak a döntés volt, terhes, de annak következményeként a vérszemet kapó szovátiak atrocitásai is. 1848 augusztusában Debrecen jelentette az alispánnak, hogy Szováton a lakók semmibe véve a kisebb királyi haszonvételek kizárólagos földesúri jogát, a bort és a pálinkát szabadon árusítják, kárt okozva ezzel a haszonbérlő kocsmárosnak. A másik alkalommal a város által haszonbérbe adott földekre birkanyájat hajtottak a falubeliek. Debrecen kérte a Szabolcs megyei kormányzó bizottmányt, hogy választmányt küldjön ki a kárt okozók megfenyítésére. „...Ezután hasonló, s több vétkes merényletek által városunk megháboríttatni, s azt a mi legfőbb a vagyon bátorságát veszélyeztetni, s a törvényt megtaposó szováthiak kártételeinek, s vakmerő hatalmaskodásainak kitétetve lenni, ne legyen kénytelen.” 1848 novemberében, amikor a fenti események történtek, Debrecen az úrbéri per ügyében folyamodványt nyújtott be a minisztériumnak. A következő év januárjában megérkezett a minisztérium döntése, amely helyt adott a szovátiak által megújított pernek. *HBML. IV. A. 1011/j. 15. cs. 11/1848.; u. o. 16. cs. 117/1848.; IV. A. 1011/m. 123.d. 117/1848., 210/1848.
