Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Gáborné: A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban
318 Oláh Károly és Orbán Pető. Szépirodalmi lapot terveztek kiadni, címében is hódolva Csokonai Vitéz Mihály emlékének. A lapengedélyt megkapták, az egyes lapszámok kinyomtatás előtti bemutatásának kötelezettségével. A fiatal szerkesztők hazaszeretete, bátorsága és valódi célja világosan kitűnik az első számban közölt beköszöntőből: „A nagyszerű forradalom lezajlásával, valamint a nemzet életét, úgy szépirodalmunkat is zsibbadás szállta meg. És - mert nyelvében él a nemzet - ennek életét irodalmunk virágoztatása által fenntartani minden honfinak szent kötelessége. E ludat hitt minket vállalatunk megindítására...” Majd arról írtak, hogy a szomorú jelen eseményeiről, a szebb jövő reményeiről, a honfiak és honleányok keserveiről is szólni fognak a lapban.9 1850 júliusában, amikor még egy esztendő sem telt el az aradi Golgota után, ilyen lapot indítani a szabadságharc egykori fővárosában, utólag csak úgy érthető meg, ha megidézzük a kor hazaias szellemét, amely nem csak a fiatal szerkesztők lelkében munkált, hanem mindazokéban, akik írásaikkal jelentkeztek a lapban, közülük még a cenzúrát gyakorló Kardhordó atya sem lehetett kivétel! A Csokonai Lapok mindjárt az első számában Arany Jánostól közölt verset, elsőként a szabadság- harc bukása után. Igaz, hogy „A lantos” című költemény alatt csak neve kezdőbetűje jelezte a szerzőt, de a levelezési rovat világosan utalt személyére, ha valaki előtt nem lett volna egyértelmű, ki írhatta a költeményt. Az utolsó versszak sorai nemcsak a költő, hanem egy nemzet érzelmeiről vallanak: „S ő bujdosik hazátlan, a dalnak férfia, Nincs hely a nagyvilágon fejét lehajtania. Takard, takard el őszi hideg szél nyomait: Ne leljék üldözői... leroskadt hamvait!” A későbbi számokban a „Bolond Istók” közlését kezdték meg. A 25. számban Petőfi-vers olvasható, ez esetben is betűjel utal csak a szerzőre. Kevésbé ismert költők is rejtezkedtek, az óvatosság ezt kívánta. Székely József: Elhullottak című verse a dicsőséges szép halállal elvérzettekről és a bujdosókról szól - Rábai név alatt. Révész Imre: A száműzött című írását Borús Kálmán néven közölte, mint műfordítást. Oláh Károlytól „A haldokló, 1849”, Lévay Józseftől „A bujdosó”, Szász Károlytól a „Messze tengerparton” című versek burkolt formában emlékeztetnek a közelmúlt eseményeire. Orbán Pető megdöbbentően darabos verssorainak: „Jármot tettek a nyakára, Ökör lett a barom S nem eszmélvén múltára Szántott az ugaron.” valódi tartalma sem szorult magyarázatra. A prózai írások szerzői is az allegorikus stílus fordulatait használták, ha a szabadságharc emlékét idézték, vagy a jelenről írtak. Különösen szellemes módon alkalmazta ezt a módszert Bulyovszky Gyula fővárosi tudósításaiban: „A pesti piacon sok az eladó ember és a jómadár, de sast kalitka nélkül nem látni” - írta egyik levelében.10 A debreceni csata első évfordulójára, az augusztus 3-i számban jelent meg Szűcs István, Debrecen későbbi történetírójának megemlékezése a szomorú napról. A hosszabb tanulmányt három részletben közölték. írása bevezetésében Szűcs István a történész pártatlanságát hangsúlyozta: ,Én ismerem a történetírók hivatását. E hivatásnak szellemében kísérlendem megadni részleteit a csatának. Ha hibáztam ... cáfoljon meg Debrecen polgársága, megannyi szemtanúja a vívott ütközetnek.” A csata részletes leírásának történeti hűségét bizonyítja, hogy a jóval későbbi, már kellő történeti távlatból megítélt esemény ismertetése lényegében nem változott a szerző nagy várostörténeti munkájában sem.11 Az első leírást hitelesíük az orosz résztvevők memoárjaiban olvasható részletek is.12 Szűcs Istvánt érzelmektől mentes szempontok vezették a küzdelem hadvezéreinek megítélésében is, nem vállalkozott arra, hogy a közszájon forgó magyarázatot elfogódva a Görgey és Nagy-Sándor József közötti ellentétre alapozva Görgeyt vádolja az első csapattest feláldozásáért. A Nagy-Sándort oko- lókkal szemben is fenntartotta azt a véleményét, hogy nem hibáztatható a vesztett csata miatt: „én ... tar9 Szerkesztők: Olvasóinkhoz. = Csokonai Lapok, 1850. júl.3. 1.1. 10 Csokonai Lapok, 1850 Repertóriuma. Szerk. Korompainé Szalacsi Rácz Mária. - Debrecen, 1975. KLTE Könyvtára. XVI. 20 1. 11 Szűcs István: Sz.kir. város Debrecen története, III. köt. - Debrecen, 1872. 1010-.-1023.1. 12 V.ö. Magyarországi hadjárat, 1849. Orosz szemtanúk a magyar szabadságharcról. /A.P. Scserbatov, A.I.Delvig és M.D Lihutyin memoárja./ - Budapest, 1988, Európa. 123-127, 590-591, 774-775.1.
