Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
217 Az orgona megszólalt s énekeltük a XC. Zsoltárból Mózesnek magasságos énekéből az első verset: »Te benned bíztunk eleitől fogva« stb. A püspök beszélt, mondván először egy közönséges tartalmú rövid imádságot; vezérigéül vett fel Bölcs Salamonból egy ilyenforma tartalmú mondatot: »Sokan különbözőket gondolnak, de az ur tanácsa az, mely megmarad«. Beszédében semmi logikai szerkezetet észre nem vettem. Egyébiránt néhol közömbös, de csak kevéssé, több helyen és nagyobb részben pedig abszolút monarkhikus elvű s a forradalomnak egyenes kárhoztatója volt. Bemutatta a nép hódolatát a király iránt több nagy és világos szavakban, s kérte a főbiztost, hogy mindezeket vigye hírül a fönséges háznak. Utóimádsága már teljesen a cs. biztos kívánsága szerint ment, s oly szellemű és tartalmú volt, mint a milyeneket király születésnapján szoktak mondani, megfűszerezve a forradalom megbánásának poenitentiális floskulusaival. Mint emlékszem, beszéde végén megéljenezték őt is, vagy mást, nem tudom. Utóének volt »Naphoz napok adassanak« stb. vagy más vers ezen énekből: »Kiáltásom halld meg Isten«, stb. Hétfőn már a nyoszolyák, miket a városiak kemény parancs következtében hordának, az ágybeliekkel együtt be voltak rakva, az iskola költségén kiürített szobáiba az uj és az ócska épületnek. Kedden pedig már a betegeket is elszállásolták iszonyú sok szekéren. Még eddig betegek nélkül vannak: a bibliotheka, a hozzá tartozó két kis szobával, a khemiai terem és muzeum, mint szinte a pysikum, muzeum és oratorium is. Az ócska épület némely szobáiba az alsó soron, az iskolának nagy rombolással kiszedett eszközeit rakattuk, a többi alsó szobákat ők használják. A muszkák bejövetele miatt, mind az első, mind ezen második ízben, az iskola érdekeért iszonyú sok fáradságot, gyötrelmet, gondot kelle kiállanom rektor prof. Kerekes úrral együtt. Most is kedden, miként egyébkor is, magam egyedül vagyok éjjel és nappal állandóul az iskolában, nem félelmek között, mert hiszen sem életem, sem vagyonaim nincsenek oly becsüek, hogy nemes czélokért féltenem kellene; - de mindenesetre keserű érzések között, melyek oly nagy háborgással zajlanak fel szivemben, midőn megemlékszem a múlt boldog időkről, midőn látom önmagamat és nemzetemet illető édes reményeimet sirba temetve a jelen idők pusztító angyala által. Mindaz, mit ezen időkből, mint nyereséget is későbben felmutathatok, nem más, mint lelkem erejének növekedése ama fok felé, melyet én bölcseségnek nevezek s az igaz boldogság forrásának tartok; de a melyet - úgy látszik - az embereknek vajmi kis része ismer. Igen mert annak, ki a valódi bölcseség templomához közeledni szándékozik, örökre lemondva minden önszeretetről s az egyéniségnek legkisebb eszméjéről is, - nehéz utón, kemény és éles sziklák között, gyakorta vért izzadva kell kapaszkodnia. II. Révész Imre következő két prédikációja egyben a kollégium ifjúsága körében uralkodó lelkesedést is illusztrálja. Hangsúlyosak a keletkezés dátumai is: az első 1848. március 15., a második 1848. szeptember 20., az első egyházi beszéd a hazaszeretetről, a második a honvédelem jogoságáról szól - az Ige fényében (TtREL l.25.d.7.). 1. Text. Sóit. Könyv. CXXXVII. R. 5-6. v. Ha elfelejtkezem rólad Jeruzsálem; felejtkezzék el magáról az én jobb kezem. Ragadjon az én nyelvem az én ínyemhez ha meg nem emlékezem rólad; ha az én fő vigasságom a Jeruzsálemben nem leszen. Milly sokszor elmondták már a’ bölcsek a’ meggyőződés legszilárdabb hangján, hogy az ember szellemének lényégénél - az a’ végeden tökélyesbülhetésnél fogva, a’ fő bölcsességről arra rendeltetett, hogy az öt környező anyagi világon ‘s igy a’ föld minden részén uralkodhassék; hogy menjen el oda, lakjék és éljen ott, hol a’ nap égető heve miatt állat nem élhet, ‘s hol maga a’ föld elepedni látszik, hogy menjenek, és uralkodjanak, lakjék is ott, hol a’ föld egy nagyszerű halott, mellyet örökös jég és hó hantok borítanak, mellyek felett északnak szelei zugnak halotti éneket; és ott ember uralkodik és élhet mindenütt, élhet ott is hol maga a’ természet kihalni látszik. - És még is ugyan mi lehet annak oka, hogy ha szivünk azon tisztaságban megmaradt, mellyben azt a’ mindenek ura keblünkbe teremtő; ‘s hogy ha tudunk még melegen érezni azok felett mik felett embernek érezni lehet: ollykor ollykor érezzük magúnkban, hogy valami titkos, valami varázs erejű, ellenálhatatlan, de fönséges érzemény késztet ben
