Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
184 és a királynő-asszonynak: alázzátok meg magatokat, mert kiesik fejetekből dicsőségtök koronája. (Jer. 13:18.) De az intő szózat, mint kiáltó szó a pusztában, csak elhangzott. És, minthogy mindannyiszor csak elhangzott, végre mint biró s itélőleg szóla az ur ama királyoknak családjához: elvészem a királyi süveget és a koronát el vészem fejedről és ez nem lészen. (Ének. 21:26.) A nemzetgyűlés által szóla az Ur itélőleg. És a magyar nép, hallva ezt, fölvidultan után zengé: magasztaltassék föl az én szabaditásomnak Istene, az erős Isten, ki én érettem boszut áll. (Zsolt. 18:47,48.) Igen: felvidult a magyar nép, látva istennek szabaditását. Meghajlott minden igaz honfi az isten szavát tolmácsoló nemzetgyűlés erélye, bátorsága, elhatározott akarata előtt. Fölmagasztalva érzette magát minden honfi, hallva, hogy trónvesztettnek nyilvánittatván s hazánk területéről száműzetvén örökre a habsburgi-utóbb habsburg-lotharingiai, 300 éven át inkább zsarnokolt mint uralkodott királyi család, viszszaszállott ismét a fönségi főhatalom a nemzetre, ennek képében a törvényhozó testületre; hogy e tény következtében önállóvá lett isméden s függetlenné és szabaddá a magyar nemzet és béhelyeztetett ekképen Európa szabad nagy népeinek sorába. Örömzaj zendült föl minden honfinak szájából, midőn megértette, hogy a nemzet képviselői annak kezébe tették le az ország kormányát, kinek neve olly régóta fény- és vezérlobogóként lengett a nemzet előtt átalakulási szent ügyében s közelebb szabadság-harczában, Kossuth Lajosnak kezébe; ki olly sokat szenvedve a szent ügy miá, de meg nem törve, mint kőszirt állt mind eddig az ostromló habok között, a vésznek legdühöngőbb habjai között is. Örömzaj zendült föl minden honfinak szájából, midőn hallotta neveit a férfiaknak, kiket a köztisztelettől környezett kormányzó maga mellé felvon, hogy emeljék jobbját s igy segéljenek nékie a kormány- rudat tartani, vezetni. Örömzaj zendült föl minden honfinak szájából, midőn hallotta a kormányra ülteknek nyilvánított vezérelveit, miszerint ők forradalmi, respublicai, democratiai kormányként és illy irányban kívánnak, fognak működni! Örömzaj zendült föl mindezeknek hallatára általában szerte a honban mindenütt, és jöttek a hódolat s engedelmesség nyilatkozatai a magyar haza minden vidékéből. Hát mi, - midőn ekkép a hazába mindenki hódol, - vesztegelhetnénk és hallgathatnánk-e? Épen mi, kik, a mellett hogy a polgári kivívott szabadságnak örvendezünk, örömtelten üdvezeljük egyszersmind vallásegyházi földerült szabadságunkat is! Hiszen, a fensőbb végzet úgy akará, hogy a habsburgi családnak honunk fölötti uralkodásával csaknem egykorúvá lenne, mint általában a reformationak úgy hazánkban a protestantismusnak ügye. És a lefolyt 300 év alatt nem esett sérelem polgári szabadságunkon úgy, hogy ne sértetett volna vallási szabadságunk is, és viszont. S valahányszor e nemzet, a zsarnoki nyomatást már nem tűrhetve, önfentartása végett fölkelni kényszerült, együtt vívott mindannyiszor a két nemű szabadságért. Mint szintén az illyen háborúkra következett ünnepélyes békekötések is együtt karolták föl a kettős szabadság ügyét; békekötések, mellyek csak azért jöttek létre, hogy meg annyi új alkalmat nyújtsanak a királyoknak hitszegésre. Nem akarunk mi itt szabad útat nyitni keblünk fájdalmason keserű érzelmeinek; nem akarjuk részletesen fölemlegetni elhunyt őseinknek protestáns vallásuk miá kiállott tömérdek szenvedelmeit; nem a titkos törvényszékek iszonyatos eljárásait; nem a nápolyi gályákat. Örömestebb fátyolt vetünk mind ezekre, honfitársaink irányában a feledni mindig kész szeretet fátyolát: biztosítva hívén magunkat jövendőre a felől, hogy elűzetve lévén már a hitszegő királyi ház, mellynek titkos ármányai gyujtogaták, szitogaták a magyar honfiak között a felekezeteség szenvedélyének romboló tüzet, ezentúl már a szabadság feljött napja, mint polgári, úgy vallási és egyházi életünkre, a jogegyenlőség és testvériség alapján, e hon határain belül mindenütt, csak melengető, éltető sugárokat vetend. íme, tehát lelkünk mélyéből nyilvánitjuk, - tizenhárom egyházvidékünk népképviseleti gyűléseinek öszhangzólag élőnkbe terjesztett nyilatkozatai nyomán s értelmében, 550 egyházunknak s azokban élő mintegy 800,000 reform, híveinknek nevében, - isten és a világ előtt nyilvánitjuk legőszintébb örömünket a nemzet kivívott önállósága, függetlensége, szabadsága fölött. Nyilvánitjuk enyészhetlen hálánkat nemzetgyűlésünk irányában, melly a hazának a legdrágább kincsét visszaszerezni elég erős, erélyes volt. Nyilvánitjuk hódolatunkat, engedelmességünket, országunk kormányzója s oldala mellett működő kormánylérfiaink iránt, isten kegyelmét, áldását, hosszú életet könyörögve rájok. Nyilvánitjuk, hogy - miként ekkorig, bár szokásunk és elveink szerint hallgatagul tettük, mert hiszen a mivel tartoztunk csak azt cselekedtük, - tenni fogjuk továbbra is a haza védelmére, tenni a szabadság
