Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben

185 kivívására; mind azt, valami csak testi és lelki erőnktől kitelik; hogy nem szünendenek meg lelkészeink, miben kezdettől fogva csüggedetlen lelkes buzgalommal jártak el, fölvilágosítani, bátorítani, buzdítani híveiket; nem szünendenek meg ezek, mint ekkorig tették, nem szünendünk meg mindnyájan, az imá­dott hon oltárára vagyont, életet, vért hozni áldozatul. Istenhez könyörgünk, végre, hogy harczoljon velünk, mellettünk, érettünk, mig szabadságharczunkat vívnunk keilend, mint harczola már eddig is; hogy adjon, mint ekkorig ada, győzedelemre győzedelmet vitéz hadseregeink fegyverének, vezérelje hős vezéreiket, bátorítsa, erősítse, oltalmazza a vezényletteket; adjon a független szabad magyar nemzetnek boldog és dicső jövendőt s cselekedje, hogy ennek függet­lenségi és szabadsági nyilatkozata ne előbb, csak akkor szűnjön meg valóság és élet lenni, mikor majd ég és föld végkép elenyészendenek. Kelt Debreczenben, a tiszántúli egyházker. 1849-ki jun. 16-án tartott közgyűléséből sat. 42. Szoboszlai Pap István körlevele 1849. szeptember 20. TtREN Szabadságharci Gyűjtemény Az egyházkerületbeni esperesi Hivataloknak. Folyó hó 15-kén 950 sz.a. kelt körlevelem^ tartalmával összefüggőleg, kívánom szolgatársaimmal hivatalosan tudatni a' következőket: I. Császári Királyi teljhatalmú országos Főbiztos nagy méltóságú Vásonkeői gróf Zichy Ferencz ur ő Excellentiája, ki előtt hódolőlag több ízben megjelenni köteles és szerencsés valék, midőn egyrészről a’ gyászos-emlékű forradalomból ránk háromló beszámításnak magas fokát ’s e’ miatti szigorú roszalását irányunkban kijelentette, kegyelmes vala másrészről irgalom hangján szólani ’s Olymódon szivenyhitő balzsamot nyújtani számunkra, nyilvánitni méltóztatván, hogy valamint különbséget tud és fog is tenni a’ szándékosan ’s gonosz akaratból bűnhődtek és azok között, kik az események rohama által bésodortatva ’s csábítás avagy félelem következtében lettek a’ forradalomnak tényezőivé: úgy, ez utóbbi­akat, fiatal fejedelmünk Ő Felségének határtalan kegyelme és megbocsátása felől nyugtatólag biztosítja; nem csak, de sőt amazoknak is nyújt reményt a’ rájok is kiáradható királyi irgalomról, ha most őszinte lélekkel hódolva, megtérésöknek, a' Felséges Király és uralkodó Ház iránti tiszta jobbágyi hűség- enge­delmesség- és ragaszkodásnak, úgy szintén a’ fölbomlott rend és béke helyreállítása körüli szives igye­kezetnek, tettleges közremunkálás által, folytonosan tanujeleit adandják; nyilvánitni méltóztatván továb­bá azt is, miképen O Csász. ap. Királyi Felsége a’ protestáns és máshitü lelkészek között, csupán hitök tekintetiből, különbséget tenni nem fog, de legmagosabb kegyelmében, érdeműkhez képest, mindnyáju­kat egyenlően részesitendi. Melly ezen kegyteljes nyilatkozatait Ő Excellentiájának lelkésztársaimnak hírül tenni óhajtottam ’s ezennel bátorságot is vettem magamnak, olly czélból, hogy mikép én reám lélek-gyógyitólag és örök hálára kötelezőleg hatottak, hassanak azok ő reájok is hasonló jótékonysággal és kötelező erővel; nyújtsanak egyszersmind az alattvalói kötelesség-érzetnek újabb emeltyűt; szolgáljanak újabb ösztönül a’ kegyelemduzs Király iránti jobbágyi hűség- ’s a' béke megszilárdításának üdvös munkájában, mellyre jelenleg minden hű hazafi híva van, híva vagyunk egyházi működésünk körében mi is, vallásnak szol­gái. ’S kérdem most hivataltársaimat a’ fönebbiekre vonatkozólag: Kicsoda veszi ezt füleibe? Kicsoda fi- gyelmez erre, - hogy ezután eszébe végye magát? (Ésa. 42.23.) És e’ kérdéshez intőleg kapcsolom a’ következő szent igéket: Imhol a’ király! íme az Úr Királylyá tette őtet ti rajtatok! Szolgáljatok a’ király­nak és éltek. Szeressétek az igazságot és a' békeséget. (1 Sam. 12:12; Jerem. 27:17; Zak. 8:19.) II. Ugyancsak föntisztelt gróf Ő Excellentiája méltóztaték azt is kinyilatkoztatni, hogy botránkozva látja az egyházi férfiaink közt elhatalmazott világias külviseletet (bajusz, szakái, színes és tarka öltö­nyök, szalaggal és toliakkal lelczifrázott hordását, stb.); hogy e’ visszaélés további folytatását a’ forra­dalmi szellem-müvének fogná tekinteni, és mint illyet büntettetni, midőn ellenben minden illyenek leté­telét s mellőzését az engedelmesség és alattvalói hűségre visszatérésnek első tanujeléül veéndi. E’ magos nyilatkozatát is - egyszersmind parancsát - O Excellentiájának midőn ezennel szolgatársa­imhoz ’s tudomásukra juttatom: emlékezetbe hozva ennek alkalmával egyházi törvényeinknek, jelesen a’ LXXXIII-ik Canonnak rendeletét ’s erre alapított szabályainkat is: mindezeknek pontos megtartását és

Next

/
Thumbnails
Contents