Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
183 fájdalomtelten elnémulni vagy följajdulni kényszerüljünk folytonosan sértett jogainknak óltalmára, - mi, ez alkalommal, a ministeri szóban, melly hódolati s engedelmességi nyilatkozatra hiva föl bennünket, saját szivsugallatunkat örömre hevülten találtuk föl, s midőn a magos fölhívás nyomán ezennel hódolólag nyilatkozunk, nem teszünk egyebet, csak kebleinket tárjuk föl, kimutatandók az érzelmeket, mellyeket bennünk az april 14-ki nagy esemény keltett; az esemény, melly syriusi csillagbetükkel lesz honunk évkönyveiben fölirva örökre. Az utóbbi háromszáz évnek történetirata és főleg az események, mellyeket a legközelebbi év folyta alatt láttunk, - nem lehet titkolnunk, - még istenhezi viszonyunk s istenre vonatkozó hitünk tekintetében is, nehéz küzdelmet támasztának már lelkűnkben. Kétkedésnek kisértő küzdelme támada bensőnkben, valahányszor egy felől istenre s törvényeire, más felől azokra tekintettünk, mik irányunkban a királyok által lőnek; a királyok által, kiknek egyik őspapjához ezelőtt 300 évvel igy szóla izraélnek (!) szavaival, és pedig szabad akaratából szóla igy nemzetünk: uralkodjál rajtunk te és a te fiad és a te fiaidnak fiai. (Bir. 8.22.) Igen, küzdelem támada bensőnkben: mert tudtuk egy felől, hogy isten rendeletéből megmondá már Sámuel a királyságnak jogait s beirá egy könyvbe; (1 Sam. 10.25.) de más felől láttuk, hogy e könyv ama királyok előtt bezárva, vagy rajok nézve általában elveszve volt. Tudtuk egy felől, mikép isten parancsold, hogy a király, midőn országának székiben ülend, írja meg magának a törvénynek mását és légyen az ő nála s olvassa azt mindennapon, - hogy megőrizze a törvény minden igéit: (5 Mózs. 17:18,19) de más felől láttuk, hogy ama királyokról szólva csak honi törvényeink szakadatlan sérelmeit kényszerült és kényszerülend följegyezni, ha ugyan részrehajlatlanul jegyzett és jegyzend, a magyar krónikák könyve. Tudtuk egy felől, mikép isten parancsold már hajdan az izraélben, hogy a király meg ne sokasitsa lovait, hadi erejét, se arannyát és ezüstjét fölöttéb meg ne sokasitsa és a népet Egyiptomba vissza ne vigye: (5. Móz. 17:16,17.) de más felől láttuk, hogy ama királyok fegyveres bérenczeik sokaságában kerestek mindig ótalmat; hogy a nép veritékinek gyümölcsit magukhoz ragadni s abból kincstárukat gazdagitani törekedtek; törekedtek a szabadság kanaánjából a szolgaság egyiptomába erőszakolni e nemzetet, mellynek pedig életébe mindenkor a szabadság volt. Tudtuk egy felől, miszerint isten parancsold, hogy kedvesek legyenek a királyoknál az igaz beszédek, az igazmondót szeresse a király: (Péld. 16:13.) de más felől láttuk, hogy ama királyok előtt az igazmondás bűn volt és nem egy példa mutatta, hogy ha a lelkesebb honfiak valamellyike bátrabban merészelte fölemelni az igazság szavát, úgy lön vele, mint hajdan a buzgó hazafi Néhémiással, kihez, illy okból, szolga küldeték fölnyitott levéllel, mellyben ez vala írva: az a hir, hogy te és a te atyádfiai pártot akartok ütni. (Nehem. 6:5,6.) Tudtuk egy felől, mikép isten parancsold: utálatos légyen királyoknál istentelenséget cselekedni, mert igazsággal erősittetik meg a királyi szék: (Péld. 16:12.) de más felől láttuk, hogy ama királyok trónja, nép-elleni bűnökkel környezetten, nem az igazságban, de egy elferdített - mert erkölcsiséget sértő - politicának ármányaiban kereste támaszát. Tudtuk egyfelől az Urnák parancsát: mint az isten szája, ollyan legyen a királynak beszéde: (Péld. 16:10.) de más felől láttuk, hogy ama királyok, nem csak alattvalóiknak irányában, hanem a mindenható előtt is álnoksággal szóltak: mert a hány ünnepélyes esküt tettek isten előtt és nevében, annyiszor estek a hitszegésnek bűnébe. Csuda-e, ha mi, 300 éves illy tapasztalat után, hitünkben immár tántorogni kezdtünk; ha kétkedve kérdeztük már minmagunkban: vájjon úgy van-e, mint szent könyvünk mondja, hogy az uraknak is - a királyoknak is - van urok a mennyben? (Eféz. 6:9.) ha aggódva kérdeztük már: meddig lészen ez, Uram? (Ésa. 6:1.) Azonban, megnyugtatást találtunk még is üdvezitőnk szavaiban: nem ti dolgotok az időket tudni és az alkalmatosságokat, mellyeket az atya a maga hatalmában rejtett, (Csel. 1:7.) Megnyugvást találtunk, a királyokra alkalmazva a bölcsnek szavait: mivelhogy hamar szententzia nem mondatik ellenök, melly az ő gonoszságuknak büntetésére volna: azért viszi őket szivök a bátorságra, hogy gonoszt cselekedjenek. (Pred. 8.11.) Megnyugvást találtunk, emlékezve arra, mi írva van, hogy az ur, ha fölgerjed mint a gyermekded oroszlán, rettenetes a föld királyainak; hogy ő valamint szerez királyokat, le is veti a királyokat. (Jer. 25:33. Zsolt. 76:13. Dán. 2:27.) És ime csak ugyan igy lön. Nem csak a nemzet béketürelme fáradt ki; de kifáradt, ha szabad igy szólni, magának istennek hoszszutürése is. Külde az ur ama királyokhoz, ha nem is élő és élve szólható Jérémiást, de külde, főleg az utóbbi félévszázad folyta alatt, külde egymás után több világ eseményt, illy intő szózattal: mond meg a királynak
